Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
megjelenés:
2024-11-21 12:22:19
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 140
A Coldplay bemutatta vadonatúj, Ausztráliában forgott videóklipjét, a „The Karate Kid” címűt, amely a banda ’MOON MUSiC’ albumának kibővített, Full Moon változatán foglal helyet. A videóban a sztár színész, Ralph Macchio („A karate kölyök”, „Cobra Kai”) játszik kezdetben utcazenészként, végezetül pedig Chris Martinnal a világhírű arénák egyik színpadján.
A Chris Candy rendezésében készült szimbolikus és megindító videót a zenekar rekordot döntő ausztrál/új-zélandi turnéja során rögzítették, amely szombaton Aucklandben ért véget. A formáció meghaladta turnéjával kapcsolatos fenntarthatósági célkitűzését és 59 százalékkal kevesebb CO2e-kibocsátást produkált, melynek részét képezik az idei, magyarországi, tripla aréna koncertek.
A zenekar azután vette fel a kapcsolatot Ralph-fal, hogy októberi lemezük megjelenése után a Daniel LaRusso karakterét alakító színész nyilvánosan is méltatta a „The Karate Kid”-et.
Ralph Macchio így nyilatkozott róla: „Amikor Chris Martin felbukkan a FaceTime-odon, és arra kér, hogy segíts egy olyan videó elkészítésében, amely egy gyönyörűen érzelmes és megrendítő dalt kísér - amit egy több mint 40 évvel ezelőtt készített film ihletett - csak egy válasz létezett. Az a lehetőség, hogy csatlakozhattam a Coldplay csapatához Ausztráliában az egyik legendás élő show-jukon, hogy együtt dolgozhassunk ezen a videóklipen, nem volt más, mint egy karrier csúcspont. A szinergia Chris-szel, a zenekarral és a rendezőnkkel, Chris Candy-vel a valaha volt legtisztább tapasztalás volt számomra. Izgatott vagyok, hogy megoszthatom ezt a világgal.”
A „The Karate Kid” több más extrával kiegészült, „Full moon”-on helyezkedik el, mely digitálisan is meghallgatható: Coldplay – MOON MUSiC (Full Moon Edition).
Fenntarthatóság és a Coldplay
A október 18-án bemutatott, tizedik stúdiólemez, a ’MOON MUSiC’ az albumlisták élére került szerte a világon, mely nem csak zeneileg értékteremtő, de a világ első zenei anyaga, amely 100%-ban újrahasznosított, 140 grammos EcoRecord LP-n érkezik. Ezzel elmondható, hogy a zenekar 25 tonna műanyag gyártását akadályozza meg, és 85 százalékkal csökkenti a gyártási folyamat széndioxid-kibocsátását kilogrammonként a hagyományos 140 grammos vinylhez képest. Hasonlóképp jártak el a CD gyártás folyamatainál, amelyet EcoCD néven forgalmaznak majd, és amelyet 90 százalékban újrahasznosított polikarbonátból készítettek. Ezenkívül a csapat együttműködött korábbi partnerével, a The Ocean Cleanup-pal, hogy létrehozzanak egy új formátumot, melyet Notebook Edition EcoRecord LP-nek neveznek. A kiadvány olyan újrahasznosított pet palackokból készül, amelyeket a guatemalai Rio Las Vacas folyóból halászott ki a szervezet, megakadályozva ezzel, hogy a műanyag elérjen a Hondurasi-öbölig és az Atlanti-óceánig.
Ami a turnézást illeti, az együttes a közelmúltban kiadott egy frissítést turnéjával kapcsolatos, fenntarthatósági eredményeiről. Műsoronkénti összehasonlításban a jelenlegi turné eddig 59 százalékkal kevesebb CO2e-kibocsátást produkált, mint az előző, 2016/17-es stadionturnéjuk alatt, meghaladva ezzel az eredeti célt, mely 50%-os csökkentés volt. Már több mint 9 millió fát ültettek el világszerte és az akciónak közel sincs vége évzárásig. A teljes információ a sustainability.coldplay.com oldalon található.
Fotók: Coldplay
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
Április vitorlái – új dal A Bence kalandjaitól
tovább
Soltész Rezső idén karácsonyi lemezzel, jövőre jubileumi koncerttel jelentkezik
tovább
Bob Marley, a reggae legnagyobb alakja 80 éve született - PORTRÉ
tovább
Jean-Michel Jarre 2025-ben Budapestre érkezik
tovább
A telt házas Cinema Tripen is hallható lesz a Honeybeast új dala
tovább
Újabb Metallica dalokkal jön Budapestre az Apocalyptica
tovább
Gálaesttel ünnepli tízéves fennállását a Halmos Béla Program a Hagyományok Házában
tovább
A Madách Színház pályázatot hirdet új magyar musical megalkotására
tovább
Sisi érzéki, ASMR vokáljával és friss hangzással éleszti újjá a toldyuusoból ismert, Mógor Máté szólóprojektjét
tovább
A magyar EU-elnökség zárása alkalmából ad koncertet a FolkEmbassy
tovább
Négy zenei műfaj kapcsolódik egymáshoz a Világok találkozása koncerten
tovább
Hangfoglaló Program: induló előadói pályázat
tovább
Idén is több százan nyertek támogatást a vallásos könnyűzenei pályázaton
tovább
Francia sanzon- és filmzene estet ad Vincze Lilla a MOM Kultban
tovább
Legendák a Park színpadán - egyedülálló műsorral érkezik a Csík zenekar, Presser Gábor és Karácsony János