Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
megjelenés:
2024-11-26 14:06:57
napi megtekintések: 2
megtekintések száma: 96
Blues ikonok, Grammy-díjas pop- és rocksztárok szerepelnek a VeszprémFest 2025-ös programjában. Július 8-12. között Joe Bonamassa, a Train, Beth Hart, a Pink Martini és a Clean Bandit koncertezik a veszprémi História kertben felállított nagyszínpadon.
Júliusban ismét az igényes zenei műfajok és világhírű előadók találkozóhelye lesz az egykori érseki pihenőhelyből rendezvény- és koncerthelyszínné átváltozó HISTÓRIA KERT. Július 8-12. között 21:00-tól a nagyszínpadon öt nap, öt műfaj, öt világsztár előadója lép fel.
Július 8. Joe Bonamassa
Amerikai blues-rock gitáros, énekes, a modern blues egyik vezető alakja. Már fiatal korában megmutatkozott kivételes zenei tehetsége: 4 évesen kapta első gitárját,12 évesen pedig már B.B. King előzenekaraként lépett fel.
Karrierje során 24 stúdió- és koncertalbumot adott ki. Zenei stílusa a hagyományos blues elemeket ötvözi a rockkal, amelyet virtuóz technikájának köszönhetően sajátos hangzással tölt meg. Gyakran dolgozott együtt híres zenészekkel, mint Beth Hart, valamint a Black Country Communion nevű szupergroup tagjaként Glenn Hughes-zal, Jason Bonham-mel és Derek Sherinian-nel muzsikál együtt. Háromszor jelölték Grammy-díjra, négyszeres Blues Music Awards nyertes.
Joe Bonamassa
Július 9. Train
Háromszoros Grammy-díjas amerikai rockzenekar. Első albumukat 1998-ban adták ki, amelyen a "Meet Virginia" című slágerük is helyet kapott. Az igazi áttörést azonban a 2001-es "Drops of Jupiter" album hozta el számukra, amely dupla platinalemez lett az Egyesült Államokban és Kanadában. A címadó dal szupersztár státuszba emelte a zenekart, és még abban az évben elnyerték a legjobb dalnak és a legjobb előadónak járó Grammy-díjakat is.
2009-es lemezük, a Save Me, San Francisco, ötszörös platinalemez lett az USA-ban. Az albumon szereplő "Hey, Soul Sister," című dalukkal elnyerték harmadik Grammy-díjukat, a szerzeménnyel 1,6 milliárd Spotify és 377 millió Youtube lejátszást értek el.
Train
Július 10. Beth Hart
A világ egyik legismertebb blues-rock énekesnője. Háromszoros European Blues Awards- és négyszeres Blues Blast Awards-nyertes. Stílusát az érzelemdús ének, a blues, a rock és a soul jellegzetes keveréke jellemzi.
Négyévesen kezdett zongorázni és már 15 évesen klubokban játszott Hollywoodban. Az igazi áttörést a 1999-es "Screamin' for My Supper" album hozta meg számára. 2006-ban Jeff Beckkel turnézott az USA-ban, együttműködött Slash-sel, a gitáros 2010-es szólóalbumán, főszerepet énekelt a Love, Janis című off-Broadway musicalben és szorosan együttműködött a blues világsztár Joe Bonamassa-val is.
Beth Hart
Július 11. Pink Martini
Többnemzetiségű együttes, dalaikat 25 nyelven adják elő. Az amerikai Thomas Lauderdale zongoraművész alapította 1994-ben azzal a céllal, hogy egyesítse a klasszikus-, dzsessz-, latin és popzenei műfajokat, egyedi hangzást teremtve. Debütáló kislemezük, a „Sympathique (Je ne veux pas travailler)” 1997-ben jelent meg, és azonnal bombasiker lett.
Koncertturnéikkal bejárták az egész világot, játszottak a Walt Disney koncertterem megnyitóján, a felújított New York-i Modern Művészetek Múzeumának megnyitóünnepségén, a Kennedy Centerben és a 80. Oscar-díjátadón is. 2014-ben a Hollywood Bowl Hírességek Csarnokába és az Oregon Music Hall of Fame-be is beválasztották őket.
Pink Martini
Július 12. Clean Bandit
Grammy-díjas brit elektropop együttes, amely 2008-ban alakult Cambridge-ben. Zenéjük az elektronika, a klasszikus zene és a pop innovatív elegyén alapszik, szerzeményeikben ötvözik az elektronikus alapokat vonós hangszereléssel.
Dalaikat más-más énekessel veszik fel, így felvételeiken szerepelt már Demi Lovato, Rita Ora, Luis Fonsi, Ellie Goulding, Craig David és Zara Larsson is.
"Rather Be" című dalukkal robbantak be a köztudatba, és a szerzeménnyel Grammy-díjat is nyertek a Legjobb Dance Felvétel kategóriában. A „Rockabye” című daluk 9 hétig volt a csúcson az Egyesült Királyságban, a 2017-es „Symphony” pedig meghozta a harmadik No1. sikerüket Angliában.
Clean Bandit
A koncertek 21:00-kor kezdődnek a História kertben. Esőhelyszín: VeszprémAréna
További információk és jegyvásárlás: www.veszpremfest.hu
Fotók: Veszprémfest
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
Népzenei ihletésű lemezt készített a Bagossy Brothers Company
tovább
A Honeybeast új dala: ilyen itt élni és létezni 2025 elején
tovább
Szarka Tamás kapja 2025-ben a Petőfi Zenei Díj Életműdíjat
tovább
Megjelent a Hangfoglaló Program Induló előadói pályázati felhívása
tovább
Fezen: Kerry King, a Mastodon, az Apocalyptica és az Epica is érkezik
tovább
Leslie Mandoki a Rock and Roll Hírességek Csarnokában
tovább
Szuperzöld: új videóval jelentkezett a 25 éves Fish!
tovább
Rendeződik a Tompos Kátyának korábban szánt adományok sorsa
tovább
SZIN: újabb nemzetközi sztárok és hazai kedvencek a fellépők között
tovább
Misztikus szarvas a legújabb Platon Karataev klipben
tovább
Dying Fetus, Chelsea Grin, Despised Icon: tengerentúli death metal hármas érkezik decemberben
tovább
Nótár Mary és Peter Srámek szívhez szóló szerelmes dallal lepte meg a rajongókat
tovább
Ősszel berobbannak a Kannibálok
tovább
The Idoru: a zenekar az idei egyetlen önálló nagykoncertjére készül
tovább
Linkin Park: megjelent az új album