Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
megjelenés:
2024-11-30 07:18:44
napi megtekintések: 2
megtekintések száma: 437
A rendkívül sikeres és tehetséges Matteo Bocelli jövőre először mutatkozik be Budapesten, a neves tenor, Andrea Bocelli fia június 8-án lép fel az Erkel Színházban.
A 27 éves énekes, Matteo Bocelli a világ legismertebb koncerthelyszínein lépett már fel, így a New York-i Madison Square Gardenben, a Sydney-i és Dubai Operaházakban, sőt a Fehér Házban is énekelt. Első élő fellépése 18 éves korában a római Colosseumban volt.
2018-ban pedig apjával közösen adták elő a “Fall on Me” című duettet, amely már több mint 400 millió streamet gyűjtött össze világszerte.
Matteo operát és klasszikus zenét, valamint „a nagy hangokat”, például Whitney Houstont és Frank Sinatrát hallgatva nőtt fel. Kamaszkorában azonban elkezdte szélesíteni zenei horizontját a modern popzene felé, és különösen az akkoriban feltörekvő énekes-dalszerző, Ed Sheeran nyerte el a tetszését. „Őszintén zseninek tartom őt” - mondja Matteo.
2020-ban kiadta a „Solo”-t, egy lélegzetelállító szerelmes dalt, amely klasszikus áriákat és elegáns rádiós slágereket egyaránt felidéz, megmutatva a művész kiváló kifejezésmódját. Azóta még jobban beleásta magát a pop világába.
Öt évvel első kislemeze – az Andrea Bocellivel közös „Fall on Me” - és két évvel első szóló kislemeze után Matteo Bocelli kiadta debütáló albumát, a Matteo-t, mellyel a crossover klasszikus zenész karrierjének új szakaszába lépett. „Úgy tapasztalom, hogy a legjobb dalok akkor születnek, ha több napot töltök zeneszerzőkkel és művészekkel egy nyugodt és kényelmes környezetben” – nyilatkozta Matteo. „Ott képesek vagyunk önfeledt beszélgetéseket folytatni és gondolatokat cserélni, hogy létrehozzunk valamit, ami egy valódi inspirációból születik, ami mindenki számára közös. Ez lehetővé tette számunkra, hogy olyan dalokat alkossunk, amelyek természetes termékei a valós élettapasztalatoknak és a számunkra igazán fontos témákról folytatott beszélgetéseknek.”
Fotó: Matteo Bocelli
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
Majka és a Halott Pénz is koncertet ad a hétvégén a siófoki Plázson
tovább
A Reni & Boka nyerte az Öröm a Zene nagydöntőjét
tovább
Az Ákos-sztori: a Kovács Ákos életéről szóló film nem csak a rajongók számára üdítő élmény
tovább
November 7. és 9. között ismét összművészeti programokat kínál a Trafó
tovább
Müller Péter-koncertek: pénteken Sopronban, szombaton Szarvason zenél a Sziámi And Friends
tovább
Rick Astley visszatér a Paloznaki Jazzpiknikre
tovább
B my lake fesztivál: szombatig csaknem száz produkció vár Velencén
tovább
A Sex Pistols frontembere, Johnny Rotten a Public Image Ltd élén koncertezik Budapesten
tovább
Fezen - Azahriah is fellép a 2026-os fesztiválon
tovább
A Quimby 35 évét ünnepli jövő márciusban az MVM Dome-ban
tovább
Megjelent a Nefelejcs Kisgyörgy Ilkával
A nótalemez, amire senki sem számított, és mindenki örülhet neki
tovább
Ők a VII. Boglart első fellépői
tovább
Fábián Juli Emlékalapítvány: új pályázat segíti a nehéz helyzetben lévő zenészeket
tovább
Megjelent az imago mundi legújabb dala
Kicsit sötétebb, de sosem szomorú
tovább
Sisi is feltűnik a Fiúk zenekar új dalában és klipjében
tovább