Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
megjelenés:
2024-12-04 21:45:26
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 80
6363 évét nagyban meghatározta, hogy zenekaros produkcióvá fejlődve, új horizontok felé vette az irányt. 06.03-án megjelent az új időszámítás első anyaga, a hét számot tartalmazó KORD, amin olyan együttműködéseket hallhattunk, mint az Időjárás-jelentés Co Leeval, vagy akár az Analog Balatonnal, Lusta Gerivel és a Szendrői Csaba és Zsuffa Aba közös zenei agymenéseként ismert Mengyelejevvel közös Tönkretesszük a barbibabákat.
Számos izgalmas, a kiadványt beharangozó single után pedig ma megérkezett a KORDBÁRSONY koncepciót és nagylemezt teljessé tevő BÁRSONY EP, ami egyben 6363 első kézzelfogható kiadványaként bakelitlemez formában is megjelenik.
„A KORD mélyebb lelki tartalmait, komolyabb témáit és a rossz életmóddal való megküzdés folyamatának szövegi feldolgozását viszi tovább a második EP is, így szóba kerülnek a szubsztanciák negatív hatásai (Ősz Freestyle), az idő múlása és a létösszegzés (Elmegy az idő), valamint a társadalmi keretekkel való megküzdés (NEM VAGYOK NORMÁLIS!!!) is.”
Különlegességekből ezen a kislemezen sincs hiány
Az első, klasszikus értelemben vehető 6363 szerelmes dalon túl izgalmas közreműködők is színesítik az új anyagot: az underground és a mainstream rap legmeghatározóbb alakjai közül is sokan feltűnnek Ketioz, Krúbi, Saiid, Ótvar Pestis, Lil Frakk, bongor, Glsch és Lusta Geri személyében.
A BÁRSONY minden eddig megjelent dala kapott klipet – ennél a premiernél sem lehetett máshogy: ezúttal a Dúvad Csulákat kíséri vizuális attrakció.
„A klip Kenyeres Kristóf, Stachowski Jan és Imrei Ariel munkája. A manyiban forgattuk, ami az egész zenekar számára meghatározó helyszín, hiszen részben itt verbuválódtunk zenekarrá, másrészt mindenki nagyon jó koncerteken játszott itt. A koncepció röviden annyi volt, mint ami a dal témája is: csináljon mindenki, amit akar.”
A KORDBÁRSONY december 14-én kerül bemutatásra az Akvárium Klubban különleges vendégekkel egy egyszer látható műsor keretein belül, ahol már elérhetők lesznek a bakelitek is.
Fotók: 6363
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
“Mulató csórók, ez a bohém karaván” - francia zenekarral készített közös dalt a Bohemian Betyars
tovább
Mindenszentek - Ünnepi szentmise és kóruskoncertek a Fiumei úti sírkertben
tovább
Static-X koncert lesz júliusban Budapesten
tovább
Világsztárok érkeznek a jövő évi debreceni Campus Fesztiválra
tovább
Zenei menedzser képzés indul a Debreceni Egyetemen
tovább
Megjelent Hobo Vadászat 40 című DVD-je és dupla CD-je
tovább
Szakcsi Jazz All Stars-koncert lesz a MOMkultban
tovább
Kurtág 99 - Nagyszabású koncerttel ünaneplik a Közmédia Év Emberét születésnapján
tovább
Presser Gábor: a 403. billentyű és lemeztrilógia
A zenész élete talán legjelentősebb szólókoncertjére készül
tovább
Szereted a francia zenét? A Frankofón Filmnapokon ebből sem lesz hiány
Premier, retrospektív vetítések, közönségtalálkozók és mesterkurzus Leos Carax filmrendezővel
tovább
Taio Cruzzal robbant a 2025-ös Deja Vu Fesztivál
tovább
Új pályázati felhívások, nemzetközi támogatások, klubtámogatások, előzenekari támogatás, médiatámogatások
tovább
EJI kutatás: 800 millió forint ismeretlen jogdíj talált gazdára
tovább
Kóbor Jánossal készült interjúkötet jelenik meg
tovább
Misztikus szarvas a legújabb Platon Karataev klipben