Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
megjelenés:
2025-01-07 17:42:41
napi megtekintések: 2
megtekintések száma: 313
Több színházi bemutató, számos szinkronszerep és egy Johnny Depp-pel forgatott nemzetközi film is belefért a 2024-es évben Trokán Nóra életébe. Sok pihenésre azonban nem volt idő, hisz januárban országos turnéra indul a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical, aminek Nóra játssza a főszerepét. A kultikus darab azért is fontos számára, mert 20 évvel ezelőtt ez indította el a színészi pálya felé.
A legnagyobb vidéki arénákban, Debrecenben, Veszprémben Győrben, Szegeden és Pécsen, valamint a budapesti Papp László Arénában is színre kerül a Déry Tibor kisregénye alapján készült, Presser Gábor zenéjével és Adamis Anna szövegével örökérvényűvé vált Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című rockmusical. Az előadásban József szerepét Szabó-Kimmel Tamás játssza, míg a női főszereplőt, Esztert, Trokán Nóra alakítja. Nóra nem most szerepel először ebben a musicalben, mint megtudtuk, 20 évvel ezelőtt ez indította el a színészi pályán. „Juana szerepét alakítottam akkor, ez volt az első szerep, amivel színpadra álltam Földessy Margit drámastúdiójában” – meséli Nóra. „Ekkor döntöttem el, hogy színésznő leszek. Mérföldkő volt ez a darab. A színpadon állás varázsát ekkor tapasztaltam meg először, a darab kultikus zenéit a mai napig imádom” – tette hozzá a népszerű színésznő, aki már nagyon várja az előadásokat, melyekre hatalmas az előzetes érdeklődés. „Örömmel hallom, hogy milyen nagy a várakozás a darab iránt szerte az országban. Veszprémben, Pécsen és a fővárosban már biztos, hogy dupla előadást is fogunk játszani.”
A turné állomásai:
Debrecen, Főnix Aréna 2025. január 18.
Veszprém Aréna 2025. január 25.
Budapest, Papp László Aréna 2025. február 1.
Győr, Audi Aréna 2025. február 8.
Szeged, Pick Aréna 2025. február 22.
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok 2025. március 1.
Bővebb információ és jegyrendelés: www.koncert.hu
Fotók: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
Oláh Gergő, az Animal Cannibals és a Kolompos zenekar is fellép Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon
tovább
Az univerzum hibátlan volt a Honeybeast koncertjén
TUDÓSÍTÁS
tovább
Csináljuk a fesztivált! - december 6-án újításokkal indul az 5. évad
tovább
Csángó Fesztivál öt napon át Jászberényben
tovább
Vidéki futurizmus és belső reboot – cibi új dimenziót nyit a „V2”-vel
tovább
Múzeumok éjszakája - Mintegy száz program lesz Veszprémben
tovább
Ilyen volt a 2025-ös Artisjus Songbook Camp
tovább
A Good Charlotte visszatér a Motel Du Cap albummal
tovább
Réteken – Járai Márk és Bereményi Géza dalát a gyerekhangok teszik varázslatossá
tovább
ByeAlex és a Slepp: a zenekar jövőre szimfonikus Aréna-koncertet ad
tovább
Miles Davist ünnepli a JazzFest Budapest őszi koncertsorozata
tovább
Meghalt a Kiss alapító gitárosa, Ace Frehley
tovább
Zenei tehetségkutató: a Magyar Zene Háza újra meghirdeti Fringe felhívását
tovább
EFOTT 2025: ilyen volt volt a második nap
Megnyitott az Universum, dübörög az Educatio Summer
tovább
Miskolcon új utcazenei fesztivált rendeznek
tovább