Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
megjelenés:
2025-01-20 10:28:21
napi megtekintések: 2
megtekintések száma: 92
Áron András ‘Apey’ neve kevesek számára cseng ismeretlenül (LAZARVS, Trillion, ex-Neck Sprain).
Első önálló albuma, a 2010-ben megjelent Feathers, Black Flowers, amely a gyermekkorát tükrözi. Az első albumának megjelenése óta Andris 2016 májusában mutatta be következő lemezét, a Foxes-t. Az albumon tizenegy dal kapott helyet, melyeket személyes érzései, alvás zavara és az éjszakában felszolgálóként töltött évei ihlették.
Egy évvel később 2017-ben megjelent harmadik nagylemeze a Stranger.
2018-ban turnézott és nyáron fellépett Magyaroszág legnagyobb fesztiváljain. 2018 szeptemberében meghívást kapott a Lollapalooza fesztiválra Berlinbe. 2019-ben fellépett Groningenben a Eurosonic showcase fesztiválon.
2019 februárjában kiemelkedő dalszerzői teljesítményéért, sokoldalú hangzás világáért díjazta az Artisjus az év junior dalszerzőjeként. 'Kevés olyan sokoldalú dalszerző szaladgál a világban, aki egyszerre több műfajban, önazonosan, egyedi saját hanggal és hiteles üzenettel megállja a helyét.
Áron András dalaiból árad az a fajta erőlködésmentes attitűd, ami segít elhinni: zenei mondanivalója egyetemes, dalszövegei mélyről merítenek, de mégis egyszerűséget hordoznak. Legfőbb erénye a tiszteletreméltó és inspiráló bátorság, a kompromisszumok nélküli művészi hang, az őszinteség önmagáról és világnézetéről.'
- fogalmazott Jónás Vera.
2020 őszén jelent meg negyedik nagylemeze, a 'Book of Changes’, pár hónappal később pedig elnyerte a második Fonogram díját a LAZARVS negyedik lemezével. Nem sokkal ezután 2021 nyarán megjelentette az áthangszerelt ‘Changes’ címre hallgató ötödik nagylemezét, melyet már az új zenekarával, a Black Circle Orchestra tagjaival együtt rögzített. Az új formáció a nagy érdeklődésnek köszönhetően helyt kapott minden nagyobb magyar fesztivál nagyszínpadán, illetve teltházas koncertet adott a Magyar Zene Házában.
2022 októberében András lehetőséget kapott hogy Nashville, Tennessee-ben rögzítse a hatodik nagylemezét a Prime Recording Stúdióban Derek Garten producerrel, aki többek között olyan előadókkal dolgozik mint Brittany Howard, Taylor Swift, Jewel. A tíz számos ‘The Moment’ című album 2023-ban fog napvilágot látni.
A ‘The Moment’ című lemeze 2023 októberében jelent meg.
A koncert érdekessége, hogy a dalokat különböző felállásokban, egyedül és a Black Circle Orchestra tagjaival (Schoblocher Barbara, Kiss Péter, Hock Ernő, Pénzes Máté, Boros Levente) kiegészülve adja majd elő.
Menetrend:
19:00 Kapunyitás
20:00 Koncert
Fotók: Áron András x Akvárium Klub
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
Frenk új lemezét mutatja be az Akvárium Klubban
tovább
Még tovább fokozza a várakozásokat Hogyan tudnék élni nélküled? debütáló nagy előzetese
tovább
A Watch My Dying is fellép a XXI. Stagediving Fesztiválon
tovább
Koncert és könyvbemutató is várja a Hamvas napok látogatóit Balatonfüreden
tovább
Tizedik alkalommal látható a Hagyományok Háza újévköszöntő műsora
tovább
Földes László Hobo Medvevára című előadásának bemutatójára készül a Nemzeti Színház
tovább
Rendeződik a Tompos Kátyának korábban szánt adományok sorsa
tovább
Kispál és a Borz: évbúcsúztató újdonságokkal és házibulival
tovább
Lépj be a szobába, ahonnan a Margaret Island története indult - márciusban indul a „Minden képzeletünk” turné
tovább
Pierce Brosnan egyik kedvence is fellép Budapesten az Il Volo-val
tovább
A Darkest Hourt is hozza idei turnéján a Fit For An Autopsy
tovább
Muzsikás-koncert lesz november 11-én a Pesti Vigadóban
tovább
Március 15: válogatás a nemzeti ünnep kulturális programkínálatából
tovább
A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten
tovább
Misztikus szarvas a legújabb Platon Karataev klipben