Új stílus, új dal! Így tér vissza Iván Szandra, azaz Ruby Harlem

megjelenés:
2025-01-28 22:58:59

napi megtekintések: 22

megtekintések száma: 258

‘On My Own’ címmel jelentette meg 11 dalos lemezének első dalát Iván Szandra, Fonogram-díjas dalszerző, énekes, zongorista és mostmár zenei producer. Ahogy fogalmazott, ő maga is kíváncsi volt arra, hogy a belül hallott zenei világ hogyan szólal meg akkor, ha ő maga hangszereli az általa megírt dalokat. Ezen az úton indult el 2023 nyarán, és 3 Petőfi vers megzenésítés után már Tóth Vera - ‘Ilyen szép a világ’ című dalát is maga producálta.


A dal szövege itt.

 

Az ‘On My Own’ egy 2018-ban írt dal, ami ezidáig váratott magára és egyfajta időkapszulaként megtartotta például a 7 éve teljesen amatőr formában rögzített háttérvokálokat is, ami a dal egyik legmeghatározóbb karaktere. Szandra szerint ami jól szól, az jól szól és néha bármilyen fura is, de benne kell hagyni egy kis koszt a hangzásban, mert attól lesz a miénk.

 

Zene itt.

 



Fotók: Iván Szandra/Ruby Harlem

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i