Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
megjelenés:
2025-02-15 11:58:10
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 231
Szombaton este kezdődik A Dal 2025-ös évada, amelyben 32 produkció versenyez egymással. Idén a hét héten át tartó műsor zsűrijéhez egy új tag, Gubik Petra is csatlakozott, aki a zsűrizés szempontjairól beszélt pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! és az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában.
A hét héten át a Dunán látható showműsorba 32 produkció jutott be, közülük az első válogatóban nyolc mutatkozik be.
A szombati első válogatóból négy dal jut az elődöntőbe, a szóló, duett és zenekari előadásokat megújult zsűri értékeli, a közönség ötödik zsűritagként alakíthatja a mezőnyt.
A továbbjutó dalokat a második körben már a zsűri által meghatározott új műfajban kell előadniuk a versenyzőknek.
- Komplexitásában figyelem majd meg a versenydalokat és a versenyzőket. Fontos, hogy mennyire van összhangban az előadó a saját szerzeményével. Az is elengedhetetlen, hogy figyeljünk a harmóniára a szöveg és a dallam között, hogy ezek együtt kússzanak be az ember bőre alá - mondta az M1 aktuális csatornán Gubik Petra.
- Fontos az előadásmód, hiszen nemcsak halljuk a dalt, hanem képi világot is látunk. Ettől összetett ez a verseny. Talán pont ebben van a pikantériája is - hangsúlyozta a zsűritag.
- A zsűrizés szempontjából fontos, hogy az ember vissza tudja dúdolni a dalt, legyen tartalmi mélysége, képviseljen valamilyen értéket, továbbá legyen története - hangsúlyozta Gubik Petra.
A zenei műfajok szempontjából is sokszínű lesz a műsor
- A rocktól kezdve a folkelemeket tartalmazó lírai popdalokon át a dzsesszen és a szvingen keresztül a kicsit a kommerszebb dolgokig a könnyűzene mindenféle árnyalata ott lesz a színpadon, szólóban, duóban, zenekari felállásban- fejtette ki Gubik Petra.
A dalversenynek komoly tétje van, a győztes elnyeri a Magyarország dala címet, valamint lemez- és klipkészítéshez jut a közmédia felajánlásával.
Kiemelt kép: Gubik Petra Facebook x A Dal Facebook
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
A Guns N’ Roses giga show-val készül Budapestre
tovább
Ötmilliárd forintos kerettel indul a Petőfi Kulturális Program 2.0, amely a vidéki Magyarországot segíti
tovább
Fábián Juli Emlékalapítvány: új pályázat segíti a nehéz helyzetben lévő zenészeket
tovább
Hősök: szülinapi rapjam a Turbinában
tovább
Több mint 450.000 résztvevő volt Marko Perković “Thompson” rekord-koncertjén Horvátországban
tovább
Hankó Balázs: csaknem ötmilliárd forintos kerettel elindul a Petőfi Kulturális Program 2.0
tovább
Tricky, a trip-hop legenda újra Budapesten
tovább
EFOTT 2025: ilyen volt volt a második nap
Megnyitott az Universum, dübörög az Educatio Summer
tovább
Pályázz és nyerj hárommillió forint értékű támogatást: lépj fel a Budapest Parkban, készíts EP-t és vizuális anyagokat
tovább
Marilyn Manson 9 év után ismét Budapesten
tovább
Дeva új live session videóval ad ízelítőt a közelgő budapesti koncertből
tovább
Fergeteges nyárzárót ígér a Plázs
tovább
Megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze
tovább
Az F1 The Album legváratlanabb közreműködése is megérkezett: Tiësto közöse Sexyy-vel: OMG
tovább
Megújult a Hangdóm, a Magyar Zene Háza immerzív moziterme
tovább