Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
megjelenés:
2025-03-30 20:29:44
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 256
A hibáink is szerethetőek
A készülő album előfutára, a Nem leszek egy letisztult klip kíséretében érkezett meg.
Az új dal egy őszinte vallomás, amelyet Caramel személyes felismerése ihletett
„A dal megszólalója nem akar valótlan képet festeni magáról, nem akar egy tökéletesre csiszolt, hibátlan valakinek tűnni. Ez a dal pont arról szól, hogy emberek vagyunk, vannak hibáink, amiket nem csak felvállalhatunk, de idővel arra is rájöhetünk, hogy ezek szerethetőek”
– kezdte az énekes-dalszerző.
„Tökéletesen megvilágított fotókon mosolygunk tökéletes hátterek előtt, holott a világ nem ilyen.
Mi a házasságunkban évekig próbáltuk megváltoztatni egymást, de mára már máshogy látom. Megszerettem a feleségem hibáit is, mert ugyanúgy a részei.
Talán ő is így van már az enyémekkel, és szerintem ez egy sikertörténet. Ez a felismerés indította el bennem a dalt” – mesélte Caramel.
Habár Caramel legutóbbi klipjeit saját maga készítette, most másokra bízta a feladatot.
„Bognár Marci csatornáját már korábban is követtem, mert nagyon tetszett a látásmódja. Megkerestem, hogy dolgozzunk együtt, ő pedig rendezőként Németh Norbit hozta. Nagyon szeretem a végeredményt, szerintem letisztult és szép lett a videó, tele szimbólumokkal. Biztosan fogok még saját klipeket is készíteni, de közel áll hozzám az atmoszféra, amit Marci és Norbi képviselnek, így a jövőben is dolgozunk még együtt” – mondta Caramel.
A Nem leszek Caramel készülő, még idén megjelenő albumának egyik előfutára.
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
Electric Callboy: novemberben a fővárosban koncertezik a csapat
tovább
Pályázz az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumánál
tovább
Fiatal magyar zongorista nyert rangos díjat Marokkóban
tovább
Csináljuk a fesztivált! - december 6-án újításokkal indul az 5. évad
tovább
Kovács Ákos énekes-dalszerző életéről szóló portréfilm érkezik a mozikba
tovább
Sziget Fesztivál 2026: hamarosan indul a jegyelővétel
tovább
Flo Rida-val és Timbaland-el robban be a 2026-os Deja Vu Fesztivál
tovább
Augusztus 20. - több mint 45 ezer pirotechnikai effekt lesz a tűzijátékon
tovább
Harcsa Veronika új lemezét audiovizuális előadáson mutatja be a Müpában
tovább
Új dallal indítja a 2026-os évet a Down For Whatever
tovább
Bill 77 koncert novemberben a Papp László Budapest Sportarénában
tovább
Animal Cannibals: a duó felrobbantja a magyar hiphopot, itt az Ultra Megamix
tovább
Magazin zenekar: ingyenes, negyvenéves jubileumi koncertet adnak a Sing Sing tagjai
tovább
November 7. és 9. között ismét összművészeti programokat kínál a Trafó
tovább
Mesterséges intelligenciával lemásolt hangja miatt indított pert Lengyelországban egy előadóművész
tovább