Minden idők legnagyobb Leander koncertje érkezik Budapestre

megjelenés:
2025-07-03 17:59:07

napi megtekintések: 3

megtekintések száma: 35

‘Táncolj nekem’ címmel megjelent az új daluk

 

Minden idők legnagyobb Leander koncertjére kerül sor 2025. augusztus 19-én Budapesten, az impozáns Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ahol Köteles Leander zenei munkásságának legkiválóbb dalait, szerzeményeit hallhatja majd a közönség. 


A művész több meglepetéssel is készül erre az estére, hiszen a Leander Szimfonik és Leander Kills formációk mellett, több éves szünet után újra összeáll és színpadra lép Leander szerelem projektje, az Amigod zenekar. 


Ennek, a leginkább a 80-as évek szintipop műfajában alkotó formációnak olyan slágereket köszönhetünk, mint a több ezer rádiós játszással és 155 milliós eléréssel büszkélkedhető Hősöd, a Love Story vagy éppen a Ki visz majd haza című Bikini dal újragondolása.

 

Az Amigod együttes újjáalakulása a teljes zenekar szívügye, hiszen több szállal kötődnek Leanderhez. Czifra Miki, gitáros, dalszerző nyolc évig volt a Leander Kills-nek is oszlopos tagja, ezt követően háttérbe vonult a koncertezést illetően. Ő több mint két év kihagyás után lép majd újra színpadra. Maczák Márk dobjátéka már a korai Leander stúdiófelvételeken (Csak Te, Viharom, tavaszom) is hallható volt, Fábri András ‘Jingis’ jelenleg is a Leander Kills zenekar társaságában turnézik országszerte, Avar nevű formációjával. Az újjáalakult Amigodnak ezúttal is tagja lesz Miklósy Krisztián (Quixotic), aki a billentyű/sampler mellett, a produceri munkában is oroszlánrészt vállal.

 

Minden jel arra utal, hogy az Amigod love story-ja folytatódik, hiszen az augusztus 19-i koncertbejelentés mellett a srácok kihoztak egy vadonatúj kislemezt ‘Táncolj nekem’ címmel, és további dalok, koncertek is a terveik között szerepelnek. Mindezek mellett új merch termékekkel is készül a produkció mind az új Amigod megjelenéshez, mind a margitszigeti eseményhez kapcsolódóan.

 

Fotó: Köteles Leander Facebook

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i