Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
megjelenés:
2015-04-20 11:43:23
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 1056
VÉDJEGYBITORLÓK VETETTÉK KI HÁLÓJUKAT A PANNÓNIA FESZTIVÁLRA
„Februárban vettük észre, hogy valami nem stimmel, mert nem
tudtunk belépni a levelezésünkbe” –mondja Mázló Imre, a Pannónia Fesztivál igazgatója.
„A korábbi években jól működő rendszerünkből a szolgáltató teljesen kitiltott
bennünket, továbbá közölte azt is, hogy már nincs hozzáférési jogosultságunk a
saját domainnevünkhöz és tárhelyünkhöz – amelyet évek óta tőlük béreltünk, ¬és
amely szolgáltatásért normálisan fizettünk. Mint kiderült, a védjegybitorló Bt.
tagjai szisztematikus kutatás után megtalálták azt a céget, amelyik a
domainnevet (www.pannoniafesztival.hu) és tárhelyet 2007-ben a kérésünkre a mi
tulajdonunkra levédte. Ezeket szerződések
bizonyítják. Sajnos ez a cég felszámolás alá került, és a felszámoló véleményem
szerint jogtalanul eladta a védjegybitorlóknak a domainnevünket és
tárhelyünket. Ezáltal természetesen teljesen ellehetetleníttetek bennünket. A
tárhelyen található magánszemély tulajdonát képező adatok alapján elkezdték
szisztematikusan végigolvasni e-mailjeinket és szerződéseinket, így
hozzájutottak olyan bizalmas információkhoz, üzleti és magántitkokhoz, valamint
jelszavakhoz, amelyek használatával magukat a PaFe szervezőinek kiadva
valótlan, hazug állításaikkal megtévesztették, és jelen pillanatban is
megtévesztik a fesztivál rajongóit, szponzorait, partnereit, a hazai
művészvilág képviselőit, és nem utolsósorban az ország közvéleményét. Elérték
azt is, hogy a fesztivál hivatalos Facebook-oldaláról is kitiltottak, ahol most
ők kommunikálnak a nevünkben.”
Hangsúlyozzuk, a hagyományosan dunántúli PaFe nem akar
elköltözni a Balatonról, és nem is fog. A PaFe nevet bitorlók félrevezető
híreivel ellentétben Miskolc város vezetése elhatárolódott a velük való
együttműködéstől, valamint felszólította a társaságot, hogy fejezzék be
jogsértő magatartásukat, amely a város logójával való visszaélésben is
megmutatkozott.
A cikkhez katt ide!
„Sajnos nem tudjuk elégszer hangsúlyozni, hogy a
védjegybitorlók komoly anyagi és erkölcsi károkat okoztak és okoznak
tevékenységükkel. Vannak olyan kötelezettségeink, amiket nem tudunk
teljesíteni, mivel támogatóink a helyzet rendezéséig jegelték a PaFe
szponzorációját. A védjegybitorlók felszólításainkra sem hagytak fel
tevékenységükkel, ezért megtettük a megfelelő jogi lépéseket büntető
feljelentés formájában is” – nyilatkozta a PaFe vezetője.
A fesztivál szervezői további információkkal jelentkeznek
majd. Ideiglenes információs csatornájuk elérhetőségét a sajtón keresztül
jelzik majd az érdeklődőkkel. Ezt persze csak addig használják, amíg mindent
vissza nem kapnak, vagy jogi úton vissza nem szerzik jogos tulajdonukat a
bitorlóktól.
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
Az idei évtől valamennyi kulturális program a Kárpát-medencében is elérhető lesz
A magyar kultúra napja
tovább
Freddie: Lélekbúvár - Országos koncertturné
tovább
Megjelent a Hooligans vadonatúj slágere, "A DÖNTÉS"
tovább
Parkway Drive koncert lesz Budapesten
tovább
Téli örömök diszkóritmusban
tovább
Bakeliten jelenik meg a Klasszik: találkozz a Hősökkel a Rootsban
tovább
Két új dal Végh Jankától és Törőcsik Kristóftól
tovább
Leander Kills lemezbemutató koncert az Akváriumban
tovább
Január 15-ig tart a nevezés a Fonogram-díjra
tovább
A magyar EU-elnökség zárása alkalmából ad koncertet a FolkEmbassy
tovább
Tompos Kátya-emlékest a Müpában
tovább
Szuperzöld: új videóval jelentkezett a 25 éves Fish!
tovább
Közös dallal jelentkezett a New Level Empire és Dér Heni
tovább
Új stílus, új dal! Így tér vissza Iván Szandra, azaz Ruby Harlem
tovább
José Cura világhírű argentin tenor decemberben a Nemzeti Színházban lép fel