Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
megjelenés:
2025-10-29 21:00:57
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 131
A Hopsterz visszatér, hogy egy kis mosolyt csaljon az arcokra. A „MárKO” című dalukat Linczényi Márkó Ki Mit Tube-os kritikája ihlette.
- A kritikában elhangzottakat próbáltuk megfogadni, és felhasználni az alkotás során, hogy az Márkónak is elnyerje a tetszését - fogalmazott a formáció.
- Amikor hallottuk, hogy mi hangzott el rólunk, először rosszul esett nekünk, és az se segített sokat, amikor plágiummal vádolt minket az index címlapján.
Szóval kellett egy kis idő, mire megláttuk benne a segítő szándékot - folytatta a zenekar.
- Végül azonban sikerült a saját javunkra fordítani a kritika tartalmát, és mind a szám létrehozása, mind a forgatás nagyon jó hangulatban telt - összegezte tapasztalatait a Hopsterz.
A „MárKO” egy olyan hangulatú és tartalmú szám, ami abszolút jellemzi a zenekart. Próbálják magunkat nem komolyan venni, és saját bevallásuk szerint az új dalban és klipben is pont ez történik.
Érdemes az előzményeket is meghallgatni, ahhoz, hogy a történet kerek legyen, de a zene önmagában is működik.
A Hopsterz ismét a funk oltárán áldoz, és táncolva vezet be az ötletes szövegtengerbe.
A tanulság, hogy mindneki lehet egy szám erejéig popsztár, csak merni kell nagyot álmodni.
Fotók: Hopsterz
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
Az univerzum hibátlan volt a Honeybeast koncertjén
TUDÓSÍTÁS
tovább
Hogyan tudnék élni nélküled? jön a zenés vígjáték második része
tovább
Szerdától Sziget, szabadon
tovább
TOMM¥ €A$H a Dürer Kertben koncertezik
tovább
Sziget 2025: a békebeli Pepsi Sziget rezgéseihez közelít a fesztivál
TUDÓSÍTÁS A HAJÓGYÁRI-SZIGETRŐL
tovább
Mudfield: új EP, új videóklipek és turné
tovább
A 5 Seconds of Summer visszatért és Budapesten is fellépnek
tovább
AI és ZENE: töltsd ki rövid kérdőívet - csak pár perc
tovább
Június végén rendezik meg a 7. Bondoró utcaszínházi fesztivált Balatonalmádiban
tovább
Riportfilm a Tábor Fesztiválról
tovább
Hová parkolt Kern András? - teszi fel a kérdést új dalában a Pénzes Máté és a Zseb
tovább
Vidéki futurizmus és belső reboot – cibi új dimenziót nyit a „V2”-vel
tovább
Teljes a STRAND Fesztivál zenei programja
tovább
Ed Sheeran és Rupert Grint újra együtt a kamerák előtt
Megérkezett az A Little More és a hivatalos videóklip
tovább
SopronFest: ötvennél is több zenei program a Lővérekben
A legnagyobb nevekkel indul a fesztiválszezon
tovább