Megjelent a Patikadomb első klipje!

megjelenés:
2015-10-31 13:35:37

napi megtekintések: 2

megtekintések száma: 1131

A Patikadomb 2013 végén alakult. Az azóta eltelt időszakban megjelent egy kislemezük, Nefelejcsutca címmel, játszottak a Hiperkarma lemezbemutatóján, illetve Süssön című daluk is pozitív fogadtatásban részesült. A banda azóta bemutatkozott a Petőfi TV-ben, valamint elkészítette első videoklipjét is, már egy új dalhoz, a Mechwart ligethez.

A Mechwart liget, egy „élőbb”, akusztikusabb hangszerelésű, lassabb dal. Míg a Süssön a nyárról, a Mechwart liget sokkal inkább az őszről, az őszhöz szól. A klip ennek megfelelően igyekszik visszatükrözni a dal és az évszak hangulatát is. A dalhoz készült klip, egy hangulatos image-videó, amely köddel, sötét tónusokkal, erdei díszlettel, fénysorokkal operál, melynek visszatérő motívuma az eső. Ennek a koncepciónak több oka is volt a banda szerint:

„Lévén az elkezdett út elején járunk, mindenképpen szerettünk volna egy olyan klippel nyitni, amely után a hallgatóink, az érdeklődők archoz, arcokhoz tudják kötni, amit hallanak. Ez szerintünk esszenciális volt a banda jelenlegi fázisában. Persze nem szerettünk volna egyszerű „próbateremben eljátszós” videót csinálni, ezért a díszletet, maximálisan a dal szövegéhez, hangulatához építettük fel, ezzel elhagyva a stúdiós, mű jelleget. Béreltünk fákat, szereztünk dekorációt, forgácsot, konfettit, égősorokat és úgy rendeztük be a műtermet, mintha egy erdőben játszanánk, egy esős estén.”

A Patikadomb koncertek terén is beindulni látszik: 2015. december 5-én, a Kelemen Kabátban kétnapos lemezbemutatójának, első estéjén, a Patikadomb lesz majd az előzenekar. 

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i