Megjelent Nagy Dávid új klipje: Kattints a "Nekem való" videójáért!

megjelenés:
2016-01-19 16:26:18

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 1081

Nagy Dávid énekes, gitáros, dalszerző. Régóta ismert figurája a hazai rockzene színterének. 2001-ben, a Pokolgép zenekar gitárosaként kezdte  pályafutását. Lemezek, turnék, klipek, díjak. 10 termékeny év után 2011-ben lépett ki a zenekarból. Még 2009-ben hívta életre a Kényes Foltok nevű formációját, melyben zenész barátaival énekelte meg szórakoztatásra szánt verseit. 2013-ban részt vett a Helland zenekar megalakulásában, ahonnan egy lemez és turné után szállt ki. 2015-ben a szemtelenül fiatal és tehetséges Piller Alex és Tengely Viktor  alkotta ritmusszekcióval felvette első EP-jét. Bemutatkozó single-jének címe:Szörnyek az ágy alatt , tavaly év végén jelent meg, most pedig itt az újabb szerzemény, a Nekem való, amelynek már a címe is sokatmondó, hát még a szöveg és a dallam együttese, mely ebben a fekete-fehér, a szöveget kidomborító, ám annál hatásosabb videóklipben csúcsosodik ki!
A Nekem valócímű friss, klipes dal szövege a Zeneszöveg.hu-n IDE kattintva érhető el és meg is vásárolható minden digitális zeneáruházban, a szöveg melletti ikonok segítségével, az ECDC.hu jóvoltából.

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i