Arany Violin sajtó közlemény 2016.

megjelenés:
2016-04-08 22:06:21

napi megtekintések: 2

megtekintések száma: 1140

Az Arany Violin Díj Énekverseny a Csomópont Tehetséggondozó Egyesület egyik legfontosabb évente ismétlődő nagy programja, amit minden évben megrendeznek a  XV. kerületben. Fő támogatója a XV.kerületi Önkormányzat, mely kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra.

Az énekesek között amolyan siker listának minősül, ezt köszönhetjük annak a  szakmai munkának, amely igazolja a verseny hitelességét. A 2014 es évben a zsűriben Csordás Tibor (Fiesta) mellett Kefír (V -tech) és Hastó Zsolt (Első Emelet) is szerepet kapott. Ők a magyar pop zene világában sikeresnek mondható énekesek, zenészek. A verseny válogatókból, közép és döntőből áll. Hamar nagy népszerűségre tett szert a hazai énekversenyek és tehetségkutatók táborában.

2014 - ben  "Benji" vihette haza a neves díjat. Benji a Csomópont felfedezett több éven keresztül velünk járta az országot. 2015 ben a zsűriben az X faktorból ismert Tarány Tamás mellett igazi vérzenészek kaptak helyet, akik nagyon kifinomult hallással bírnak, és nagy tapasztalatuk van a stúdiózás rejtelmeiben. Kiss István (hangmérnök) számos magyar előadó kedvenc hangmérnöke. Rengetegen megfordultak keze alatt híres magyar énekesek, többek között Fenyő Miklós, Delhusa Gjon, de nagyon szeretett vele dolgozni Zámbó Jimmy is. Kőrössy Róbert pedig a Hubay Jenő Zeneiskola karmestereként osztotta a fiataloknak jobbnál jobb tanácsait. 2015 ben Borszéki Évi küzdelme ért révbe.

2016 - ban az X faktor már támogatja az énekversenyt, a zsűriben a 2013 as széria  első helyezett Danics Dóra személyében. Dóra mellett Czető Zsanett az ország egyik legelismertebb szinkronszínésznője, bal oldalán pedig Krisz Rudi zenész énekes és a szemtelenül fiatal Lukács Dániel ének területén nagyon kritikus billentyűs vokalista (Steel Orange). A válogatások már javában zajlódnak, április 10 én 10.00 -  tól lehet még jelentkezni a Sződliget u 22-24 szám alatti Csomópont Bázison (Dózsa György Gimnázium), és az Interneten a www.csomopontok.hu weboldalon De aznap lesz egy másik meghallgatás is, ami kifejezetten egy kicsiknek szóló "ki mit tud" a "Kicsi a bors, de Ügyes!" tehetségkutató, amely 6-14 éves tehetséges gyermekek versenye. A korcsoportos versenyből a 12 év feletti fiatalok egyenes ágon be kerülhetnek a Csomópont Egyesületbe, ahol részesülhetnek a továbbgondozásban egy ösztöndíj keretében. 

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i