Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
megjelenés:
2016-10-28 13:02:18
napi megtekintések: 3
megtekintések száma: 1197
BORNAI TIBOR, a KFT zenekar alapító tagja, zeneszerzője és szövegírója folyamatosan alkot, s ennek az alkotói folyamatnak eredménye az a 7 lemezből álló csokor, amely immár világszerte elérhető a digitális áruházakban, az ECDC terjesztésében.
KORÁBBI KIADVÁNYOK ÚJ KÖNTÖSBEN ÉS FRISS VAGY SOHA KI NEM ADOTT SZERZEMÉNYEK JELENTEK MEG DIGITÁLISAN!
Felébredt a tél, Dobd el az agyad, Gladiátor, A repülő ember, Tesztoszteron, Gondolko
A KFT zenekarral 11 nagylemezt megjelentető, Magyarország mellett Jugoszláviában, Csehszlovákiában, Bulgáriában, Romániában, a Szovjetunióban, Lengyelországban, az NDK-ban, az NSZK-ban, Kubában, az Egyesült Államok, Ausztriában és Olaszországban is koncertező, a Baba Yaga nevű orosz zenei gyökereken alapuló, különleges hangzásvilágú formációjával is nemzetközi sikereket elérő művész egy tucat filmzenei munkát is maga mögött tudhat, s ebben a minőségében jelenleg is aktív.
Zene -és dalszerzőként más művészek dalaiban is közkreműködött: írt már dalt Koncz Zsuzsának, Nagy Natáliának, gyereklemezt a Rácz ikreknek és dolgozott már együtt Mácsai Pállal, Somló Tamással, Sivók Irénnel, Eszményi Viktóriával és Kováts Krisztával is.
Művészi sokszínűségét mutatja, hogy három színházi darabot is alkotott, önálló szerzői esteket tartott és számos könyvet is írt a legkülönbözőbb, izgalmas témákban.
Több, mint 20 regényt fordított magyar nyelvre, festményei országszerte kiállításokon vesznek részt és olyan kitüntetéseket tudhat magáénak, mint az Év Dalszövegírója” Artisjus-díj (2002), a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2006) vagy az IROKO AWARD - Magyar-Afrika Társaság díja (2014).
Elnökségi tagja a Magyar Zeneszerzők Egyesülete, rendes tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesületének és a Pilisi Természetvédelmi Egyesületnek is.
Hazánk egyik legsokszínűbb és legtermékenyebb művésze jelenleg is új, izgalmas alkotásokon dolgozik, melyek hamarosan elérhetővé válnak, számos művészeti ág kedvelőit megörvendeztetve mindezzel.
Keresd a kiadványokat a digitális áruházakban: Spotify, Deezer, Amazon, Shazam, iTunes, Google Play.
Bornai Tibor előadói adatlapja és további információk a Zeneszöveg oldalán ide kattintva.
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
Újra Budapesten a Born of Osiris
tovább
Zenei menedzser képzés indul a Debreceni Egyetemen
tovább
Különleges koncertek szerepelnek az Újszegedi Szabadtéri Színpad következő évadának műsorán
tovább
A fesztiválok közül elsőként tesz ESG jelentést az EFOTT
tovább
Apám szemével – Magyar dallal jelentkezett Janet Gruber
tovább
Csík zenekar óévbúcsúztató és Csík János 60. születésnapi köszöntése vendégzenészekkel
tovább
Téli örömök diszkóritmusban
tovább
A Quimby és a Valmar is megtáncoltat a Plázs utolsó előtti hétvégéjén
tovább
Nemzetközi szakmai elismerés a Sziget vezetőjének
tovább
Pultosnak áll Csonka Pici Kordáék Budapest Parkos koncertjén
tovább
A Táncházak éjszakájával kezdi meg az évadot a Fonó
tovább
Presser Gábor: a 403. billentyű és lemeztrilógia
A zenész élete talán legjelentősebb szólókoncertjére készül
tovább
Pásztory Zoltán, az Illés együttes dobosa 80 éve született - PORTRÉ
tovább
Rászoruló gyermekeknek és családoknak segíthetünk az Elefánt telt házas koncertjein
tovább
Sziget: alkonyattól pirkadatig