Songwriting Camp 2016 - ZÁVODI MARCEL

megjelenés:
2016-12-06 17:24:46

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 1841

 Lengyelországban, a helyi Artisjus (ZAIKS) szervezésében már évek óta megrendezik a Songwriting Camp–et. Az esemény az országok közötti együttműködést, a fiatal tehetségek gondozását és friss, egyedi látásmódú zenei művek születését elősegítendő jött létre, amelyen ettől az évtől immár magyar tehetség is részt vesz. A dalszövegíró-tábor, első hazai és egyben első kiskorú résztvevője Závodi Marcel, aki a Zeneszöveg.hu támogatásával szerepel az eseményen.
 


Az ötnapos Songwriting Camp lényege, hogy minden nap különböző országok 1-1 dalszerzője, szövegírója és zenei producer dolgozik együtt egy brief alapján, s céljuk, hogy a nap végére egy komplett dalt hozzanak létre (összesen 75 dal születik majd az öt nap alatt), amelyet a későbbieknek akár a nyilvánosság elé is vihetnek és nemzetközi versenyeken (akár az Eurovíziós Dalfesztiválon) is indíthatnak.

A rendezvény célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a különböző országok tehetségeit és enyhítse a kulturális marginalizálódást azáltal, hogy ilyen különleges zenei fúziókat hoz létre. Mindennek egyediségét a különböző háttérrel és kultúrával rendelkező zenészek, szakemberek együttműködése alkotja.

Magyarországról elsőként, a Zeneszöveg.hu támogatásával, egyedüli résztvevőként a fiatal multitalentum, Závodi Marcel vehet részt az eseményen. Marci zenei tehetsége egyáltalán nem meglepő, hiszen nagyon jó alapokkal rendelkezik (édesapja Závodi Gábor). A fiatal zeneszerző, dalszövegíró, DJ és zenei producer már hosszú ideje saját projektként működteti a Zävodi nevű gépezetet, komolyan véve és nagyon tudatosan építve a karrierjét. Legutóbbi szélesebb nyilvánosságot kapott megmozdulása a TV2 Dalfutár című műsorában való szereplése volt, de dolgozott már együtt Koncz Zsuzsával, Szabó Ádámmal, Dallos Bogival, MC Kemon-nal, s évekig lépett fel a Nemzeti Színházban, Alföldi Róbert rendezése alatt. Jelenleg Király Viktorral és Király Lindával, Berkes Olivérrel és Czutor Zoltánnal dolgozik együtt, emellett pedig Marge billentyűse is.




 
A Zeneszöveg.hu kultúrmissziójának fontos részét képezi a fiatal zenészek, tehetségek támogatása, így ez az esemény tökéletesen illik a profiljukhoz. Az oldal egyébként a helyi szervezetekkel együttműködve, a közeljövőben a környező országokban is megvalósítja majd mindazt, amit itthon: az adott ország előadóinak zenei öröksége, a dalszövegek és az ahhoz kapcsolódó adatok válnak majd elérhetővé, a tervek szerint idővel egyre több európai országban, így a Songwriting Camp-en való részvétel és magyar képviselet egyben előszele is a 2017 elején induló, lengyel dalszövegeket gyűjtő oldalnak, a Songbook.pl-nek.

A tábor, amely egy, az alkotáshoz tökéletesen ideális, festői helyszínen, egy lengyelországi kastélyban található, technikailag teljesen felszerelt, így teljeskörű szakmai hátteret biztosít a részvevőknek ahhoz, hogy az ötödik nap végén több tucat dal, dalkezdemény és természetesen zenei fúzió szülessen. Mindezt a helyi szakmai szervezetek, zeneiskolák, kreatív képzési központok egyetemek és a kreatív iparágak is támogatják.


Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i