Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
megjelenés:
2017-08-17 12:36:10
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 1172
Egy hét és vége a nyárnak, azonban még mielőtt szomorkodni
kezdenénk ne feledjük, a java még hátra van, ugyanis augusztus 23-án indul a
Szegedi Ifjúsági Napok, a legjobb módja annak, hogy emlékezetesen zárjuk a
nyarat.
A SZIN az ország egyik legrégebbi fesztiválja – jövőre
ünnepli 50. születésnapját – a régi recept, a több ezer egyetemista, a
Tisza-part és persze a szuper koncertek pedig remek ellenszerei a nyárvégi
szomorúságnak. Idén bőven lesz is okunk a boldogságra, többek között olyan
előadók lépnek fel a SZINen, mint Naughty Boy, az Enter Shikari, Inna, a Halott
Pénz vagy éppen a Tankcsapda.
Persze a SZIN a zenei műfajok terén is igazán sokszínű, a
kemény vonalas muzsikáktól kezdve az elektronikus és világzenén át a pop
előadóig mindenki képviselteti magát.
A napfény városában már szerdán indul a buli, ahol a
post-hardcore Enter Shikari állati energiáival durrantja be a Borsodi
Nagyszínpadot dubstep, trance és drum and bass ütemekkel átitatott dalaikkal,
utánuk pedig a Tankcsapda folytatja.
Itt lesz még
velünk Naugthy Boy is, aki egy külön, exluzív live show-val és legnagyobb
slágereivel érkezik a SZIN-re az utolsó napon. Táncoltat még Inna és
Észtországból érkezik hozzánk NOËP, aki indie inspirálta dalait keveri dance
ütemekkel. A világzene szerelmeseinek is lesz különlegesség: a
Shantel&Bucovina Club Orkestar a legnagyobb tömegeket megmozgató
fesztiválokon lép lep a Glastonbury-től a Szigetig, érkezik a“Balkán rezeseinek
királya” Boban Markovic és zenekara és visszatér az őrületes táncmulatságairól
híres Russkaja, akik szívükbe zárták Szegedet és fáradhatatlan közönségét.
A hazai szakma színe-java is „felvonul” a Tisza-parton, a
folyamatos táncról olyan előadók gondoskodnak, mint a Halott Pénz, a Wellhello,
a Blahalouisiana, a helyi kötődésű Honeybeast, az idén 10 éves Budapest Bár, a
Csík zenekar a Kürtős Tanáccsal kiegészülve, a Brains, a Vad Fruttik, a 30Y és
a Random Trip is.
Persze, a koncerteken túl is bőven akad látni és tennivaló a
SZIN-en: minden délután lesz Dumaszínház, idén több medencében is
megmártózhatunk a fesztivál területén és több tucat civil szervezet, egyesület,
alapítvány és intézmény is felvonul játékaikkal és különféle ismeretterjesztő
programjaikkal.
A SZIN arra is büszke, hogy nemcsak, hogy a legnagyobb
múltra visszatekintő hazai fesztivál, de az egyetlen Greener Festival díjas
rendezvény is Magyarországon. Nem hiába érdemelte ki ezt a címet, ugyanis olyan
öko-rafináltságokkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelemre és dolgoznak azon,
hogy minimalizálják a fesztivál ökológiai lábnyomát, mint a tavaly nagy
népszerűségnek örvendett Jégpohár, az Ehető kanál, a Szalma Szívószál, a
RE:kocsma vagy éppen a Komposzt WC.
A visszaszámlálás tehát elindult, augusztus 23. és 26.
között indul a nyár legnagyobb búcsúztatója a SZIN. Ne hagyd ki te sem!
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
Világhírű francia show Budapesten
tovább
Tudósítás: Sisi dupla Akváriumos fellépése Sziget Nagyszínpadot vetít előre
tovább
A Franz Ferdinand lesz a Művészetek Völgye sztárfellépője
tovább
Szedatív: megérkezett az imago mundi új dala és klipje
tovább
A The Offspring 7 év után új lemezzel tér vissza Budapestre
tovább
Buzás Bence idei első dalában természetfelettiség és egyszerre természetközeliség ütközik
tovább
Básti Juli és Mucsi Zoltán először szerepelnek együtt színpadon, a Centrál Színház A kripli című előadásában
tovább
Földes László Hobo Medvevára című előadásának bemutatójára készül a Nemzeti Színház
tovább
Leander Kills lemezbemutató koncert az Akváriumban
tovább
Robbie Williams visszatér Budapestre vadonatúj világkörüli turnéjával
tovább
SlowXmas 2024 - lassulj le és töltődj fel
tovább
Sziget 2025: A$AP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is fellép
tovább
A Honeybeast új dala: ilyen itt élni és létezni 2025 elején
tovább
A Skillet a Budapest Parkban is bemutatja új albumát
tovább
Magyar Zene Háza születésnapi jótékonysági est