
Újra Elevenkert Taliándörögdön a Művészetek Völgyében július 24-től augisztus 2-ig
tovább
megjelenés:
2017-09-19 10:37:32
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 805
Hat részből álló oktatófilm-sorozatot indított a Cseh Tamás
Program; mint írják: "ilyen átfogó, ingyenesen és bárki számára elérhető,
magyar nyelvű mozgóképes tartalom még nem készült" a zeneiparról. A zenei
menedzsmentet támogató alprogram keretében, a Majdnem Híres Rocksuli tanácsai
alapján készült videók közül az első került fel most a YouTube-ra, ami a
zenekar alapításánál tisztázandó kérdéseket járja körül. Elhangzik például,
hogy a pénzügyeket mindenképpen ajánlott nemcsak megbeszélni már a legelején,
hanem ezt írásba is foglalni - legalább egy e-mailben körbeküldeni mindenkinek,
de akár még egy szerződés aláírása sem árthat.
Kiírt továbbá több pályázatot is a CSTP, ezeket itt lehet
megtalálni az NKA honlapján. Ezek között egy nyílt pályázat van, az
előzenekari, határideje október 13. Ilyen pályázatokat kezdetek óta kiír a
CSTP, most az a változás, hogy az eddigi 80 milliós keretösszeg helyett idén
csak 50 millió lesz. (2016-ban ráadásul még többet, 86 millió támogatást
osztottak ki.) Egy-egy pályázó főzenekar továbbra is koncertenként legfeljebb
400 ezer forintot igényelhet (legalább hatot kell megvalósítani), és ennek
továbbra is minimum 70%-át az előzenekar költségeinek fedezésére kell költeni.