ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
megjelenés:
2017-09-25 10:46:02
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 1123
Valószínűleg nem túlzás azt állítani, hogy a Gorillaz visszatérését már nagyon sokan várták. 7 év szünet után idén megjelent, Humanz című új stúdióalbumuk, amely rögtön széleskörű elismerést aratott. Ráadásul nem csupán a lemez, de az amerikai turnéra a belépőjegyek is egy szempillantás alatt elfogytak, akárcsak a nyitó Demon Dayz fesztiválos fellépésükre, amely kevesebb mint 10 perc alatt lett teltházas.
Most, a márciusi titkos londoni koncertet folytatva -
amelyet az angol Time Out az egyik legnagyobb bulinak nevezett, amit az elmúlt
években láthattunk, a világ legsikeresebb virtuális művészei ősszel útra kelnek
Európán keresztül, hogy végül decemberre hazatérjenek Angliába. És ha a
közelmúlt eseményeiből indulunk ki, akkor biztosra vehetjük, hogy ezekre a
koncertekre is gyorsan fogynak majd a jegyek.
A Humanz Tour bulijain láthatjuk majd a Murdoc Niccals
(basszusgitár), Noodle (gitár), Russel Hobbs (dob) és 2D (ének) felállású
csapatot a Gorillaz élő bandával kiegészítve – azaz Damon Albarn, Gabriel
Wallace, Mike Smith, Jesse Hackett, Jeff Wootton, Karl Vanden Bossche és Seye
Adelekan is közreműködnek, mint a Gorillaz család kiemelkedő művészei.
A Humanz, a Gorillaz régóta várt új albuma április 28-án
jelent meg a Warner gondozásában. A banda lélegzetelállító mennyiségű aktivitás
végzett az utolsó hónapban is: megjelentettek 5 új dalt; a legsikeresebb
debütálást tudhatják magukénak a YouTube VR történetében a Jamie Hewlett
rendezte 360° hat perces animációs anyagukkal, a Saturnz Barz (Spirit House)
filmmel; indítottak egy valósággal kevert app-ot; és pályafutásuk során először
2D és Murdoc MistaJam-mel kiegészítve élőben adtak interjút Londonból, amelyet
az egész világon online, valós időben láthattak a rajongók.
A Telekom Electronic Beat által júniusra szervezett rövid,
lemezbemutató promo fellépés után a Gorillaz november 13-án visszatér
Budapestre, hogy pályafutásuk során először a magyar rajongók előtt is élő
koncertet adjanak a Papp László Budapest Sportarénában! A budapesti koncertre
jegyek május 5-én 10 órától kaphatók a www.livenation.hu és a www.ticketpro.hu
oldalakon keresztül.
Emellett a zenekar május 3-án 10 órától 48 órás elővásárlási
lehetőséget is biztosít a rajongóknak. Annak érdekében, hogy minél több jegy
valóban a rajongókhoz kerüljön, a banda a Songkick-kel együttműködve a cég
technológiáját használja a jegyüzérek kiszűrését célzó előzetes
jegyértékesítéshez. Ma 10 órától este 6-ig tudnak a rajongók regisztrálni a
https://live.gorillaz.com oldalon, hogy megkapják az elővásárláshoz szükséges
részleteket.
További részletek:
www.gorillaz.com
www.livenation.hu
www.ticketpro.hu
A Gorillaz az énekes 2D-ből, a basszusgitáros Murdoc
Niccals-ból, a gitáros Noodle-ból és a dobos Russel Hobbs-ból áll. A produkciót
Damon Albarn és Jamie Hewlett hozta létre, a nagy sikerű névadó debütáló
albumuk pedig 2001-ben jelent meg. A BRIT- és Grammy-díj nyertes banda további lemezei a Demon Days (2005), a
Plastic Beach (2010) és a The Fall (2011). Valódi globális jelenségként a
Gorillaz az egész világon vezette a slágerlistákat, és körbeturnézta a bolygót
San Diego-tól Szíriáig, százmilliós letöltéseket és lemezeladásokat begyűjtve
az úton.
Humanz
A 14 dalt tartalmazó új album, a Humanz kapható CD-n, vinyl
lemez formájában és digitális letöltés, valamint egy 19 számos 2 CD-s Deluxe
verzióban is. A limitált számú Super Deluxe Vinyl Box Set pedig a 14 dal
további alternatív verzióit is tartalmazza.
Az anyag produceri munkálatait a csapat mellett The Twilite
Tone of D /\ P és Remi Kabaka végezte, a felvételek Londonban, Párizsban, New
Yorkban, Chicagoban és Jamaikán készültek. A Humanz hét év után követi az előző
album, a The Fall megjelenését. Murdoc Niccals (basszusgitár), Noodle (gitár),
Russel Hobbs (dob) és 2D (ének) mint mindig, most is közreműködő zenészek
garmadájával készítette el a lemezt, többek között Jehnny Beth (Savages), Danny
Brown, Benjamin Clementine, De La Soul, D.R.A.M., Peven Everett, Anthony
Hamilton, Grace Jones, Zebra Katz, Kelela, Mavis Staples, Vince Staples,
Popcaan, Pusha T, Jamie Principle és Kali Uchis is szerepel az albumon.