Bornai Tiborral folytatódik a Cseh Tamás Program múltidéző sorozata

megjelenés:
2017-09-28 18:19:45

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 1075

A negyedik évad soron következő poptörténeti talkshow-jának vendége Bornai Tibor, a legendás KFT zenekar tagja, zenész, énekes, billentyűs, zeneszerző, szövegíró lesz. Az „Azok a régi csibészek” címmel immár negyedik éve futó beszélgetést ezúttal is Lévai Balázs vezeti - a Cseh Tamás Program Könnyűzenei alprogramjának keretében.

BORNAI TIBOR DALSZÖVEGEK A ZENESZÖVEG.HU-N IDE KATTINTVA!

A legendás KFT zenekar tagja, Bornai Tibor minden bizonnyal izgalmas és érdekfeszítő sztorikat oszt meg a közönséggel, legalábbis erre lehet következtetni a polihisztor művész névjegyéből, aki saját megfogalmazása szerint „zeneszerző, dalszövegíró, festő, író, billentyűs, énekes, málnatorta, világítótorony. És egy kicsit szalmakalap is”.

 

Az 1955-ben született Bornai Tibor 1971-1974 között a Bogyó együttes tagja. 1974-1978 között a Küllőrojt együttesben, majd azt átkeresztelve, az Almáriumban zenélt. Ezután a rövid életű Kentaur együttesben játszott. 1981-től napjainkig a KFT szerzője, valamint billentyűs-énekese. 1984-től Koncz Zsuzsa, Somló Tamás, Mácsai Pál, Sivók Irén, Nagy Natália, Ács Enikő, Görbe Nóra, Eszményi Viktória dalainak zeneszerzője, szövegírója. A Baba Yaga együttes alapító tagja, zeneszerző-billentyűse. 2001-ben Ultramarin néven zenekart alapított. 2002-ben életre hívta a Komoly Férfiak produkciót, amelynek albuma (Tesztoszteron) abban az évben jelent meg.

 

Bornai Tibor 2002-ben „Az év dalszövegírója”, valamint 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét is megkapta.


 


Ismeretek első kézből

 

Az Azok a régi csibészek címmel elindított programsorozat, két évvel ezelőtt, 2015-ben, a Cseh Tamás Program Könnyűzenei örökség alprogramjának keretében indult útjára, hogy aztán rövid idő alatt meghódítsa a rocktörténeti visszaemlékezésekre fogékony közönség szívét.

 

A sorozat eddigi beszélgetésein többek között olyan legendás zenészek kapcsolódtak be a pályafutásuk mellett a rocktörténeti folyamatok okait, miértjeit is taglaló beszélgetésekbe, mint Balázs Fecó, Benkő László, Frenreisz Károly, Kóbor János, Pataky Attila, Szikora Róbert, Török Ádám, Szörényi Levente, Szűcs Judith, vagy Zalatnay Cini.

 

A sorozat célja, hogy első kézből közvetítsen ismereteket a hazai pop-rock legendáriumáról, a zeneiparról és az ifjúsági kultúráról. A közönség előtt zajló mélyinterjúk nyomán tavaly egy kiadvány is készült, amely Azok a régi csibészek – párbeszéd a rock and rollról címmel jelent meg.

 

A 2017. október 3-án esedékes, soron következő beszélgetésen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni az rsvp@csehtamasprogram.hu címen lehet. A nosztalgikus hangulatú múltidézés helyszíne ezúttal is a Magyar Rockhírességek Csarnoka lesz (XIII., Kárpát utca 23., a RAM Colosseum épülete). Érdemes időben regisztrálni, mert hamar elfogynak a helyek!

AZ ESEMÉNY FACEBOOK OLDALA IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

 

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i