Nemzetközi YouTube-sztárok a Budapest Music Expón

megjelenés:
2017-10-05 21:14:06

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 1175

Három napon át építik a Hungexpo F és G csarnokában minden idők legnagyobb közép-kelet-európai zenei kiállítását, a Budapest Music Expót, hogy aztán október 6-tól három napon át a zenéé legyen a főszerep. A rendezvényen több nemzetközi sztár is fellép, többek közt a világ legismertebb női dobosa, Anika Nilles, és Kaz Rodriguez, aki Rita Ora ütőhangszerese és Rihanna dalszerzője is. Az expo minden programja ingyenesen látogatható.

 

Területét és a kiállítók számát tekintve is az idei lesz az eddigi legnagyobb Budapest Music Expo. 17 ezer négyzetméteren 82 standot és 6 színpadot építenek fel kedd reggeltől csütörtök estig, hogy aztán pénteken elindulhasson a zenei kiállítás. Ahogy korábban, idén is több tízezer hangszert lehet kipróbálni, továbbá dj-eszközöket, fejhallgatókat, lemezjátszókat. A rendezvényen 300 koncert és hangszerbemutató lesz. Fellép többek közt a Brains, a Hiperkarma, az Anna and the Barbies, a Magashegyi Underground, a Leander Kills a Belmondo, Petruska, a Baron Mantis és az Eztán együttes.

Idén több külföldi fellépője is lesz az expónak. Hangszerbemutatót tart Alex Hutching gitáros, akinek oktatóvideói a legnézettebbek a témában a neten. Anika Nilles német muzsikus is megmutatja tudását, ő a világ leginnovatívabb, és egyben legismertebb női dobosa. Van olyan videója, amit már 3 millióan tekintettek meg a YouTube-on. Fellép továbbá Kaz Rodriguez session dobos, aki jelenleg Rita Ora mögött üti a bőröket. Emellett dobsáv nélküli zenéket ír és ad ki ütőhangszereseknek. Épp most lett a legutóbbi CD-je aranylemez az Egyesült Államokban, ami 300.000 eladott példányt jelent. Kaz Rodriguez zenei producerként is dolgozik, többek közt Rihanna egyik dalszerzője.


Zenészként érdemes kilátogatni a Hungexpóra a workshopok és iparági szakemberek előadásai miatt is. Olyan témákban lesznek beszélgetések, mint például a zenei brandépítés, a koncertezés melletti bevételi lehetőségek zenészeknek, zenék népszerűsítése a social media által, illetve jó tanácsok házi stúdió építéshez.

A Budapest Music Expo ad helyet az Öröm a Zene országos könnyűzenei tehetségkutató döntőnek. Itt a fővárosi és a megyei versenyek győztesei mérik össze tudásukat, és a zsűri által legjobbnak ítélt formáció 1 millió forintnyi hangszert- és hangtechnikai berendezést kap, illetve a Cseh Tamás Program kollégiumától 2 millió forintot.

Hagyomány a kiállításon, így idén is átadják az Öröm a Zene Díjat hazai zenészeknek, zeneipari szakembereknek. 12 kategóriában osztanak elismeréseket, nevezetesen: az év különdíja, zenésze (szakmai és közönségdíj is), helyszíne, zenepedagógusa, felfedezettje, hangmérnöke, hangtechnikusa, világosító és látványtechnikusa, hangszerjavító műhelye, zenei újságírója valamint a Budapest Music Expo különdíjas terméke.

A kiállítás október 6-án, pénteken 10 órakor nyílik, minden programja ingyenesen látogatható.

 

Facebook esemény itt.

 


Web itt.




Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i