Zeneszöveg.hu beszélgetések 24. rész: DÓKA ATTILA

megjelenés:
2017-12-19 13:48:59

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 1

Zeneszöveg beszélgetések címmel több, mint egy éve dolgozunk azon a sorozaton, amely már a 23. résznél tart, s bízunk benne, hogy a jövőben még több tartalmas, izgalmas, ugyanakkor egy picit az átlagtól eltérő beszélgetést mutathatunk be a közönségnek, magyar zenészekkel, dalszerzőkkel és szövegírókkal.

 

Dóka Attila gyerekkora óta írja saját dalait, hangoskönyvekhez ír zenét és 2013-tól már verseket is megzenésít. A versmegzenésítéseket többnyire a József Attila Színház irodalmi színpadán mutatta be a nagyközönségnek, majd 2015-ben egy lemezre is felkerültek. Emellett azonban a saját szerzemények is folyamatosan készültek: olyannyira, hogy az elmúlt három évben a szerző csaknem száz új dalt írt. Logikus lépés volt ezért, hogy  a gitáros-énekes életre hívjon egy zenekart, amely a Dóka Attila Akusztik (DAA) nevet kapta. Ebben testvére, Dóka Péter ezúttal cajonon játszik, míg Kovács Sára Dizna fuvolázik és énekel. Dóka Attila az első DAA lemezt 2018 tavaszára tervezi. A zeneszöveg.hu riportere a dalírás folyamatáról kérdezte a szerzőt, illetve arról, miből merít ihletet. A DAA legfrissebb klipjét itt lehet megnézni.

 

Dóka Attila dalszövegei a Zeneszöveg.hu oldalára kattintva itt érhetőek el.

 

Hamarosan érkezik a Zeneszöveg.hu beszélgetések folytatása is, melynek gyorsabb eléréséhez  ITT tudtok feliratkozni a Zeneszöveg.hu Youtube csatornájára.

KONCERTAJÁNLÓ
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i

SAJÁT BANNER