A könnyűzenét ünnepeltük a Magyar Kultúra Napján

megjelenés:
2018-01-25 15:55:14

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 1466

A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva idén is megrendezték a Hangfoglaló Program rendezvényét. A beszédekben a tavalyi év sikerei és az idei évi tervek kerültek terítékre, a zenei élményről pedig a program által támogatott zenészek gondoskodtak.

A Budapesti Music Center adott otthont a Hangfoglaló Program hagyományos kultúra napi rendezvényének, ahol az elmúlt időszak eredményeiről és jövőjéről is szó esett. Emellett a nagygeneráció képviseletében Karácsony János, az egykori FERM, Generál és LGT tagja, zenész, zeneszerző gitárral a kezében beszélt a hazai könnyűzene és a kultúra kapcsolatáról. Majd a fiatalok nevében Csorba Lóránt, a Hangfoglaló Program első évében támogatott Lóci játszik zenekar énekese, a tavalyi Nagy-Szín-Pad győztes formáció frontembere elmélkedett a szobákban maradó és a támogatásoknak köszönhetően onnan kiszabaduló dalokról.

A beszédek között jutott idő zenére is. A rendezvényen fellépett több a Face ’n’ Base, az Uzipov, YOULÏ és az ersch is. A fellépő zenekarok azon az Arany-lemez című albumon is helyet kaptak feldolgozásaikkal, amelyet a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Hangfoglaló Program közreműködésével tavaly adtak ki az Arany-emlékév alkalmából, a költő megzenésített verseivel.

Az ünnepségen szó esett a Hangfoglaló Program eddigi eredményeiről: az induló előadói alprogramban eddig 119 zenekar kapott támogatást, a negyedik évadban csaknem 200 millió forint támogatás jutott a kluboknak, hogy élőben szólhasson a zene, az örökségmegőrző alprogram is sok mindent kutatott fel a múltból, könyveket adtak ki, rendezvényeket szerveztek, és emellett szinte minden  showcase fesztiválon erős jelenléttel képviseltettük hazánkat.

Bajnai Zsolt, az NKA kollégiumvezetője a könnyűzenei oktatást támogató alprogram megalakulását emelte ki beszédében: „Meg kell szerettetni a gyerekekkel a zenélést, és ha így lesz, akkor nem fogunk ott tartani, mint most, amikor az EU-n belül csak Bulgáriában zenélnek kevesebben, mint nálunk. Azokból lesznek a tudatos zenei fogyasztók, akik maguk is zenélnek, ezért is fontos, ami a Hangfoglaló Programban történik.”

Elhangzott az is, hogy 2018. január 1-jével létrejött a Könnyűzenei Szolgáltató Iroda, amely a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság önálló igazgatóságaként működik. Az újonnan megalakult iroda három célt tűzött ki maga elé: részben a Hangfoglaló Program programirodája lesz, részben tovább építi az exportirodát, amely az európai szervezet részeként tehet azért, hogy az unió 2020 utáni költségvetésében a könnyűzene jelentős támogatást kaphasson. A harmadik cél pedig a könnyűzene, az államigazgatás és a szakma összekapcsolása, annak érdekében, hogy a Hangfoglaló Program még több előremutató produktumot tudjon letenni a hazai könnyűzenei szakma asztalára.

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i