Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
megjelenés:
2018-02-19 11:39:03
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 3484
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró buli első külföldi fellépőit, a szupertehetséges Jess Glynne-t és a brit d’n’b meghatározó alakját, Wilkinsont. Erősödik a hazai felhozatal is: már ott a sorban Majka & Curtis, a Punnany valamint a Wellhello is. SZIN idén augusztus 22-26 között lesz, a már megszokott Újszegedi Partfürdőn.
Abban az évben, amikor a Broadwayn bemutatták a hippi ellenkultúra emblematikus musicalét, a Hairt, Magyarországon is megmozdult valami. 1968-at írtunk, amikor Szegeden először gyűltek össze az ország minden részéről érkező fiatalok, hogy együtt hallgassák a kor ismert zenekarait, a támogatottak és tűrtek mellett - fura módon cenzúrázás nélkül – a tiltottakat is. 1968-ban Szegeden elindult a hazai fesztiváltörténelem…
A Szegedi Ifjúsági Napok tehát idén ünnepel és az 50 éves
jubileumi fesztiválra újabb neveket jelentettek be, ezúttal már a nemzetközi
porondról is. Érkezik a Napfény Városába a szupertehetséges énekes-dalszerző
Jess Glynne, aki mögött - fiatal kora ellenére - figyelemreméltó karrier áll:
2014 óta szinte minden megmozdulása a brit slágerlisták élén landol, legyen az
Grammy-díjas vendégszereplés a Clean Bandit vagy Route 94 mellett, vagy éppen
saját dal. Legújabban pedig a Rudimental dalában láthattuk Macklemore-ral és
Dan Caplennel.
Élő koncertet ad a SZIN-en a 28 éves angol DJ, Wilkinson, aki a sikeres bemutatkozó albuma után a brit drum & bass szcéna meghatározó alakjává vált. 2017-ben kiadta új lemezét, a Hypnotic-ot, ami az Egyesült Királyságban hamar listavezető lett a dance listákon.
Korábban már bejelentettek a szegedi szervezők néhány hazai fellépőt is, javarészt olyanokat, akik valami jeles évet ünnepelnek idén. A Paddy and The Rats punk patkányai 10. születésnapjukat ülik, a Bëlga 20 éves,a Csík zenekar idén 30 és jön Szegedre az Ákos 50 turné is.
Hozzájuk csatlakozott most a 15 éve alakult Punnany Massif, s ha nem is kerek évfordulót ünnepelve, de nagy bulira készül Majka & Curtis és a Wellhello isa félévszázados SZIN-en.
Az ország legnagyobb tradíciójú fesztiváljára március 15-ig akciós áron, 15.950Ft-ért lehet bérletet venni. Ez is jó hír.
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
Személyes hangvételű videóklippel lepte meg rajongóit Tarány Tamás
tovább
A Solaris új lemezén a mesterséges intelligencia témája áll a középpontban
tovább
Kispál és a Borz: Lovasi András és zenekara országos turnéra indul
tovább
Őrületes bulival ünnepli a Söndörgő 30. születésnapját
tovább
Szedatív: megérkezett az imago mundi új dala és klipje
tovább
William Shakespeare – Nagy Feró: Hamlet előadás az Akváriumban
tovább
Szereted a francia zenét? A Frankofón Filmnapokon ebből sem lesz hiány
Premier, retrospektív vetítések, közönségtalálkozók és mesterkurzus Leos Carax filmrendezővel
tovább
Több mint 100 koncertet adtak az induló előadók a fesztiválszezonban
tovább
Bakeliten jelenik meg a Klasszik: találkozz a Hősökkel a Rootsban
tovább
Teljes a Szemrevaló Sehenswert Filmfesztivál programja
tovább
A telt házas Cinema Tripen is hallható lesz a Honeybeast új dala
tovább
Pert nyertek a jogkezelők a jogdíjak inflációkövetése kapcsán
tovább
A MÁV Szimfonikus Zenekar bemutatókkal tiszteleg Sosztakovics emléke előtt
tovább
Gálaesttel ünnepli tízéves fennállását a Halmos Béla Program a Hagyományok Házában
tovább
A Die Antwoord visszatér a Budapest Parkba