ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
megjelenés:
2018-03-26 11:53:45
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 972
A nyári szünet méltó búcsúztatásaként, augusztus 24-én, a
Szegedi Ifjúsági Napok nagyszínpadán lép fel minden idők legsikeresebb brit
szinti-pop duója. Érkeznek tehát az örökbecsű "Always on My Mind", az
"It's a Sin" vagy a "Go West" című slágerek előadói, Neil
Tennant és Chris Lowe, azaz a Pet Shop Boys.
A Pet Shop Boys minden kétséget kizáróan az Egyesült
Királyság könnyűzenei történetének legsikeresebb duója, mivel még nem volt
olyan páros, amelyik annyi slágert termelt volna a brit Top 30-as listára, mint
ők, köztük számos listavezetőt is. Mi több, eladott lemezeik számával a
Guinness Rekordok Könyvébe is beírták magukat. Utoljára négy éve láthatta őket
a hazai közönség, azóta 2016-ban új lemezzel rukkoltak elő, amit a szegedi
közönség hallhat először itthon élőben, de bizonyára jön majd több
felejthetetlen Pet Shop Boys sláger és a párostól megszokott, extravagáns
színpadi látvány is.
A SZIN-re már napijegyeket is lehet venni, de a bérlet is
még mindig olcsó, mindössze 17.950 Ft, míg a napijegy 6.950 Ft. Akik
gyerekestől érkeznek a Tisza-parti buliba, azoknak jó hír, hogy 11 év alatt
ingyenes a SZIN, és aki még nem töltötte be a 15. évét, annak gyerekjegy
váltható, ami nagyjából félárat jelent.
És amint már az ismeretes, az eddig bejelentett külföldi fellépők:
Jess Glynne, Wilkinson Live, Faithless Dj Set
A magyarok küzül itt lesznek: Ákos 50, Lovasi 18’, 30Y, Anima Sound System,
Belga, Brains, Cloud 9+, Csík zenekar, Fish!, Ganxsta Zolee és a Kartel,
Hiperkarma, Honeybeast, Intim Torna Illegál, Irie Maffia, Kowalsky meg a Vega,
Magna Cum Laude, Majka & Curtis Live, Margaret Island, Paddy and the Rats,
PASO, Punnany Massif, Quimby, Road, Soulwave, Supernem, Szabó Balázs Bandája,
The Biebers, Vad Fruttik, és a Wellhello valamint DJ fronton DJ Szecsei, Droplex,
Metzker Viktória, Sterbinszky
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Megjelent a Take That új albuma, amit jövőre hazánkban is bemutatnak
tovább
Online ChatGPT képzés indul egyetemisták számára
tovább
Petőfi x Szendrey: szabadakarat előadás az Erkelben
tovább
Megjelent Szikora Róbert és Paulina duettje, a Budapest felett
„Ha elhagyom a város tábláját, már honvágyam van”
tovább
A Suicide Silence hat év után újra Magyarországon
Dögös deathcore a Dürerben
tovább
Igazi meglepetést tartogat Paulina új klipje
tovább
Auguszt Bárió az első magyar énekes, akit meghívtak a Beatleweek-re, Liverpoolba
tovább
Hajógyár x A38 x Zene x Mozgás x Feledi János - Feledi Project x Raubinek Lili x SONYA
tovább
Több külföldi előadót is inspirált a Stadiumx, Sam Martin és Azahriah közöse
tovább
Cirkuszfesztivál a Szigeten
tovább
Demjén Ferenc hibátlan koncertet adott a ZamJam utolsó napján
tovább
Indul a Godot Art Expo - Fogadj örökbe egy képzőművészt
tovább
Sincology, a hazai könnyűzenei színtér egyik legfontosabb korlenyomata
tovább
ABBA élőzenekaros tribute koncertshow
Július 8., Balatonlellei Szabadtéri Színpad
tovább
Neves közreműködőkkel érkezett Für Anikó negyedik, rockos nagylemeze, a ’Für For Ten’
tovább