Hamarosan kezdődik a történetének legjobb zenei felhozatalát kínáló Sziget, s hogy mire számíthatunk, álljon itt egy ajánló – a teljesség igénye nélkül – a MasterCard Színpad by A38 nagysátrából. A Szigetre amúgy rohamosan fogynak a jegyek, több jegytípus már el is fogyott, érdemes a fesztivál weboldalának jegy menüpontján tájékozódni. 

A napokban jelent meg az ambient pop jelenlegi egyik legmenőbb zenekara, a Cigarettes After Sex új kislemeze, melyet az alternatív média ismét maximális pontszámmal díjazott, a kritikák alatti kommentekben pedig megannyi AWWWWWWWWW! és <3 sorjázik. Az El Pasóban alakult, de már brooklyni székhelyű zenekar a különös feszültséget teremtő, ám lebegő hangulatok nagymestere. Erről már meggyőződhettek azon szerencsések, akik tavaly láthatták őket az A38-on, most a Szigeten is bemutatkoznak. Talán a legszerencsésebb ízelítő a KEXP live sorozatának Cigarettes After Sex-koncertfelvétele interjúval megspékelve. 

A Sziget legszerethetőbb figurája és a világ legszerethetőbb blues-zenésze Seasick Steve. Annak ellenére, hogy Steve egy fiktív élettörténetet épített maga köré és simán elhitette a világgal, hogy önmagánál tíz évvel idősebb egyszerű muzsikus, aki utcazenélt, miközben korábban volt sessionzenész, hangmérnök, sőt állítólag ott dolgozott a Nirvana Nevermind albumának stúdiómunkálatain is, amikor leleplezte magát, senki nem sértődött meg, sőt. Maga készítette gitárjai legendásak, dalai tizen- és huszonévesekkel fedeztette fel újra a bluest, mindamellett rendkívül szuggesztív előadó. Szerencsés lány lesz az, aki felkerül majd a Sziget színpadára, hogy Steve elénekelje neki a Walkin' Mant, mint ahogy itt, alább. Fiúk, kivételesen ne legyetek féltékenyek. 

A Sziget mindig is odafigyelt a brit gitárzenekarokra, elég csak a Franz Ferdinand első szigetes koncertjére emlékezni pályafutásuk felívelésekor, amikor még Habsburg György is kilátogatott megtekinteni a "császári és királyi" zenekart. A Shame ismét a jelen izgalmát kínálja, pedig azt gondolhatnánk, hogy az elmúlt tizenakárhány évben szinte minden hangot, hangzást, tempót és dallamot összelegózott a zeneipar. És akkor itt jön ez a pár dél-londoni srác, akik a dalaikba valahogy mégis belecsempészik a slágerességet, önnön magukat, de mindeközben abban az ismerős posztpunkos, noise-rockos, indie-s köntösben halljuk viszont mindezt, ami egyrészt megadja a komfortérzetünket, mégis nincs meg a mintha-hallottam-volna-már-érzés. 

Vannak olyan zenei zsenik, akik bármihez nyúlnak, arannyá válik: ám sokszor a zeneipar zenebohócot csinál belőlük, amit persze a közönség imád, de sokszor a tartalom elvész a soundban, a virgában és a loopvarázslatban. Az izraeli Asaf Avidan simán lehetne egy ilyen zenebohóc, de elképesztő adottságait, összetéveszthetetlen hangját, kompozíciós képességeit folkos-bluesos ihletettségű dalok szolgálatába állította. Egyszerre nyers és finom, lírai és durva, slágeres és művészi. 

Nem szeretnénk most arra hivatkozni, milyen gitárzenekarok érkeztek Manchesterből az elmúlt évtizedekben, maradjunk annyiban, hogy Jonathan Higgs zenekara, a Everything Everything okkal került az idén 15 éves A38 hajó szigetes színpadára: kiválóan összegzik a brit popzene legjobb pillanatait indie-től a radioheades megoldásokon át az elektronikáig és remélhetőleg, azon is túl. 

Itt van ez a húszas éveinek elején járó norvég énekesnő-dalszerző Bergenből, aki fiatal kora ellenére másodszorra lép fel a Szigeten, akinek folkos, naiv, bájos dalai bejárták a Földet, aki képes egy meghitt lányszobát varázsolni a legnagyobb koncerttermekből, mintha az ágyán szélén ülve énekelne nekünk valaki, miközben teát főzünk. Hogy ez a varázslat még nem vált rutinná, az valószínűleg Aurora Aksnes magával ragadó személyiségéből adódik. Legyen így! 

Ha előző napon Aurora a kedves lebegés, a londoni Wolf Alice a noise-os zúzás a vissza-a-kilencvenes-évek-elejére jegyében. Ennek ellenére most egy elszállósabb megaslágert másolunk ide: aki több adrenalinra vágyik, keressen rá a zenekar idei koncertfelvételeire, pár nap és nemcsak a monitorral pogózhatunk. 

A 2010-ben Melbourne-ben alakult King Gizzard & the Lizard Wizard 2012-ben adta ki első lemezét 12 Bar Bruise címmel, azóta pedig elképesztő ütemben születnek az újabbnál újabb lemezeik. Csak a tavalyi évben öt (!) stúdióalbummal álltak elő. Merészen próbálgatják a zenei stílusokat, a szörfös garázszenétől a pszichedelikus rockon és a folk-popon át, a jazzes hangzásokig.  

John Rzeznik amerikai rocklegenda, Grammy-díjjal, zenekara, a Goo Goo Dolls a kilencvenes-nullás évek egyik legnépszerűbb amerikai alternatív zenekara volt, melynek talán legikonikusabb dala az Iris, amely az Angyalok Városa című film egyik betétdala is. 

Chet Faker jelenleg inkább ismét eredeti nevén, Nick Murphyként koncertezik: ő az a poszt-poszt-poszt elektronikus zenei producer, aki zseniális videókkal lepi meg a világot egy-egy single megjelenése kapcsán, sőt magyar vonatkozása is van, hiszen forgatott neki a budapesti Umbrella stábja is. Chet, izé Nick zenéje az eltelt öt év során egyre sötétebb lett, ennek örömére tekintsük meg leghíresebb klipdalát. 

A Knife-ból is ismert svéd Karin Dreijer szólóprojektje, a Fever Ray sok szempontból túlnőtt anyazenekarán, hiszen az If I Had A Heart című dalt gyakorlatilag mindenki ismeri mint a Vikingek című sorozat főcímzenéjét. 2017-ben jelent Plunge címmel a projekt második albuma, amely hasonlóképpen elementáris erejű, ezért idemásoljuk az új album egyik single-jét. 

A 2009 óta működő londoni elektronikus zenei duó, a Delta Heavy meglehetősen széles spektrumban alkot, ez konkrétan a BPM-számban is lemérhető, hiszen 110-től 174-ig meglehetősen sok stílusban írják az alapokat drum and basstól a mindent vivő dábstepig. 

Bővebb programinfó itt.