Kovács Nóri és zenekara - Szabadon - lemezbemutató koncert április 19., Duna Palota

megjelenés:
2020-03-05 16:12:46

napi megtekintések: 4

megtekintések száma: 193

A csitári hegyek alatt, Tavaszi szél, Hull a szilva a fáról. – Az a célom, hogy visszahozzam őket a köztudatba, hogy ismét közösen énekeljük őket. Populáris köntösbe bújtatom a dallamokat, hogy a fiatalabb korosztálynak is könnyen befogadható legyen, szívesen énekeljék, ugyanakkor szüleik, nagyszüleik is ráhangolódjanak a koncertre. – mondja Kovács Nóri az április 19-i lemezbemutató koncert kapcsán, melyet a budapesti Duna Palotában tartanak.


– Sokan jártunk már úgy, hogy egy népdal ismerősen csengett a fülünkben, egy-két sorát talán még fel is tudtuk idézni, aztán ráeszméltünk, hogy nem tudjuk végig énekelni. Régen még daloltuk, hiszen általános iskolában tanultuk, de az már olyan rég volt, s azóta szinte teljesen elfeledtük. – vallja az énekesnő. 

Kovács Nóri, a “Népművészet Ifjú Mestere” díjjal kitüntetett és “Nemzeti Értékként” elismert előadóművész, “2017. Év Énekesnője” és “Magyar Kultúráért” díjas dalszerző profi zenészeket gyűjtött maga köré. Kovács Nóri és zenekara néven debütálnak a Szabadon című albumot bemutató koncerttel. A lemezen szereplő 12 szerzeményen túl további dalokat is bemutatnak másfél órás műsorukban.

A lemezbemutató koncert április 19-én, 16:00-tól lesz a Duna Palota Színház termében. ( Budapest, V. ker. Zrínyi u. 5.)




Az énekesnő immár több, mint 15 éve alkot a népzene és a világzene műfajában, s ez idő alatt 14 szólólemeze jelent meg. Rendszeresen jár Erdélybe népdalokat gyűjteni, ahová a Duna tv stábja is elkísérte már. Munkásságát többek között a Duna tv is kiemelten kezeli: karácsonyi, húsvéti, és pünkösdi templomkoncertjeit rögzítették és sugározzák is a televízióban.




Zenekar:
Kovács Nóri  - szerző, ének, hangszerelés
Jónás Barnabás „Earnie” – hangszerelés, billentyűs hangszer
Németh György – gitár
Szappanos György „Szapi” – basszusgitár
Balázs Tibor „Mamó” - dob

Vendégzenészek:
Dulai Zoltán – hegedű (7,8,9)
Terék József – tárogató (2,3,4)

KONCERTAJÁNLÓ
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i