A „könnyűzene óriása” írta róla egykor Szenes Iván a szerzőtárs, a szerzeményeit tartalmazó kottafüzet ajánlásában. 1911. december 08-án született Aradon. A család Vajdahunyadon élt, a közös zenélés mindennapos volt. Édesanyja egyik barátnője, - aki történetesen Liszt Ferenc tanítványa volt - figyelt föl először a zenei tehetségére, amely már egészen kicsi korában megmutatkozott. Egész életét furcsa sorsszerűség kísérte, a döntő pillanatokban ugyanis mindig történt valami, ami miatt az élete jelentős fordulatot vett. Szülei szerették volna, ha mérnök lesz, és ő is vonzódott e pálya felé. Fel is vették Németországban iskolába. Már be is volt csomagolva, hogy ott folytassa tanulmányait, amikor az indulás előtti pillanatokban édesanyja úgy döntött, hogy mégsem engedi el ilyen messzire a szülői háztól az alig 12 éves fiát. Így tanulmányait továbbra is Erdélyben folytatta. Déván érettségizett, s utána Kolozsvárra került Zeneakadémiára. Eredetileg zongoraművésznek készült, de végül ének-zenetanári diplomát szerzett, mert - ahogy ő mondotta mindig - nem az jött ki a keze alól, amit belül hallott. Egész életében remekül zongorázott, Chopin volt a kedvence. 1932-ben Sepsiszentgyörgyre került zenetanárnak a méltán híres Református Székely Mikó Kollégiumba. Munkássága eredményeként hamarosan élénk zenei élet bontakozott ki az iskolában. Több kórusművet írt, amelyek magyar népdalok átdolgozásaiból születtek és négy szólamban szólaltak meg. Vezetésével az iskola kórusai szép sikereket értek el. Többször jártak Budapesten is. Emlékét ma is őrzik, ápolják, munkásságát szeretettel emlegetik. Az iskolán kívül, életének már ebben a korszakában is foglalkozott könnyűzenével, elsősorban jazz-el. A II. világháború során elvitték katonának, s Németországban amerikai fogságba került. A zene azonban ezekben a hányatatott években is elkísérte. Az amerikai katonák olyannyira rajongtak a játékáért, hogy a háború végeztével ki akarták magukkal vinni a tengerentúlra. Ő azonban nem akarta az akkor már özvegy édesanyját magára hagyni, s nem élt a felajánlott lehetőséggel. A hadifogság után Budapestre jött, de nem tudott azonnal hazamenni az akkor már Romániához tartozó Sepsiszentgyörgyre, mert nem voltak meg a megfelelő papírjai. Amíg a szükséges engedélyekre várt, a vendéglátó iparban vállalt fellépéseket. A papírok megszerzése után éppen indulni készült volna vissza Romániába, amikor ajánlatot kapott az akkor igen híres Holéczy együttes vezetőjétől Holéczy Ákostól, hogy legyen a zenekarának tagja. Így maradt véglegesen Budapesten. 1947-ben került a Magyar Rádióhoz ahol több mint 40 évet töltött el. Először külső munkatársként dolgozott, majd később művészeti tanácsadóként, zenei rendezőként dolgozott. A számtalan sikeres táncdal mellett, több sanzont és sok zenekari művet, szimfonikus könnyűzenét, karakter darabot szerzett, rádiójátékokhoz írt zenét. Nevéhez fűződik az első magyar rockballada megírása is: A fekete tó legendája, amelynek egyik főszereplője Orszáczky Miklós volt. Filmzenéit ugyanúgy, mint a színpadi munkáit a zenei igényesség jellemezte. Mind ezen túlmenően, a maga műfajában az egyik legjobb hangszerelő volt. Kiváló hangszerelései ismertté tették nem csak itthon, de külföldön is. Számos alkalommal hangszerelt az Osztrák TV számára, dolgozott Udo Jürgensnek, a berlini televíziónak, és egy bécsi színháznak is. Népszerű zeneszerző volt. A közönség szeretete mellett számos hivatalos elismerésben is részesült zeneszerzői és rádiós munkájáért. 1969-ben elnyerte a táncdalfesztivál nagydíját. 1978-ban érdemes művész kitüntetést kapott, 1990-ben pedig eMeRton-díjat. Rádiós munkatársai, zeneszerzőtársai szerint a zenére - akár saját, akár más munkájáról volt szó - rendkívül igényes volt. Maximálisan harcolt minden taktusáért, zenei elgondolásaiért, és mindene volt a muzsika. 1992. november 4-én hunyt el. Emlékét kopjafa őrzi Budapesten a Farkasréti temetőben. Felesége Kemény Katalin közgazdász. Forrás: Hivatalos oldal vissza