Abaházi Csaba

napi megtekintések: 2

megtekintések száma: 7492

dalok száma: 36

leírás:

Abaházi Csaba 1970. július 2-án, Szekszárdon született, és ott is nőtt fel. Szerette a sportot: versenyszerűen úszott, hobbiként pedig kerékpározott. 1985-ben kezdett el zenélni, Először basszusgitá... bővebben
Abaházi Csaba 1970. július 2-án, Szekszárdon született, és ott is nőtt fel. Szerette a sportot: versenyszerűen úszott, hobbiként pedig kerékpározott. 1985-ben kezdett el zenélni, Először basszusgitáros lett, majd énekelni kezdett. 15 évesen alapított egy zenekart a bátyjával, Abaházi Zoltánnal. Csaba volt a basszusgitáros-énekes. 4 évig zenéltek így. 1989-ben a Sing Sing tagja lett, ahol 10 évig zenélt. Külföldre is eljutottak, és bejárták az egész országot. Hat nagylemez, egy feldolgozás-lemez, és egy koncert album maradt utánuk. Sikerült néhány jó dalt írniuk, mint például a Halál a májra! című eposz. 1993-ban jelent meg a Bűn az élet albumukon, amely aranylemez lett. 1999-ben szűnt meg az együttes. 1998-ban kezdett el rádiózni, amely azóta is a foglalkozása és hobbija is egyben. vissza
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i