Fábián Zsolt

napi megtekintések: 2

megtekintések száma: 526

dalok száma: 0

bio:

Fábián Zsolt (A Bíborszél énekese, szövegírója) 1971 nyarán született Miskolcon és az első hangszerét - egy dobgitárt - valamikor 11 éves kora körül vásárolta, de mivel a bátyja viszonylag rövid i... bővebben
Fábián Zsolt (A Bíborszél énekese, szövegírója) 1971 nyarán született Miskolcon és az első hangszerét - egy dobgitárt - valamikor 11 éves kora körül vásárolta, de mivel a bátyja viszonylag rövid időn belül elcserélte egy Deep Purple dupla koncertlemezre, így a gitáros karriere, mondhatni a kezdet kezdetén derékba tört. Ezután fordult a ritmushangszerek közül a dob felé és ehhez a hangszerhez kötődik az első koncertélménye is, aztán a sors úgy hozta, hogy mégis frontemberként ért el komolyabb (?) sikereket. Történt ugyanis, hogy a próbateremként funkcionáló hétvégi házba betörtek, majd távozáskor fel is gyújtották, így az ott található hangszerek a házzal együtt egy nagy halom hamuvá váltak, kivéve a fémtestű Premier pergőjét és a szerelés egyéb fém alkatrészeit, de ez így önmagában az újrakezdéshez kicsit kevés volt. Igaz a biztosító fizetett, de valahogy úgy alakult a helyzet, hogy a pénzből mikrofont vásárolt és egy-két – komolynak nem nagyon nevezhető – zenekari próbálkozás után került 1988 -ban az akkor még GMK, később Bíborszél néven üzemelő, miskolci formációba, ahol jelenleg is az éneklésen kívül a szövegekért még felelős. A története innentől kezdve kapcsolódik össze a zenekar történetével. A számára etalon énekhang egy Steve Hogarth nevű úriember birtokában van, aki a Marillion énekes-zeneszerzője, így természetesen a zenekar munkássága is nagy hatással van rá, de nagyon sok formációval van így, tényleg a teljesség igénye nélkül néhány név: Simple Red, Simple Minds, Seal, U2, Corrs, Sting, Craig David és még lehetne sorolni, ezek tényleg csak a legmeghatározóbbak. vissza
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i