Takács Ferenc

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 800

dalok száma: 3

leírás:

zeneszerző, hangmérnök... bővebben
zeneszerző, hangmérnök vissza

bio:

Szülei már gyermekkorában felfedezték, hogy nagy tehetsége van a zenéhez, érzéke a hangokhoz, s hogí rendkívül jó hallása van. A révkomáromi művészeti alapiskola ének-zongora szakán tanulta a zene for... bővebben
Szülei már gyermekkorában felfedezték, hogy nagy tehetsége van a zenéhez, érzéke a hangokhoz, s hogí rendkívül jó hallása van. A révkomáromi művészeti alapiskola ének-zongora szakán tanulta a zene fortélyait. Négy évvel ezelőtt jött haza a Felvidékre, mivel néhány évig Írországban élt és alkotott. Nevéhez fűződik az első írországi magyar rádió megalapítása. A honvágy azonban hazahúzta a szívét, így otthagyta Írországot és visszatért a Felvidékre, ahol folytatta a zenélést, számos koncertet adott Magyarországon is. Hangversenyein saját szerzeményeit is előadja. Számos zenésznek, előadónak írt már dalt. Mészáros Tamással néhány éve találkoztak először, azóta együtt dolgoznak. Ők a szerzői a „Túlvilági álom“ című emlékdal, amit Bódi László, azaz Cipő, emlékére írtak. Tamás nemrégiben újra felkereste, és az általa írott dalszövegből készítette el Ferenc a „Szállj hozzám“ c. szerzeményt. A dalban közreműködött Benkó Antal, aki a gitárokat játszotta fel. Mészáros Tamás első lemezét tartom a kezemben, melynek címe: „Hallgass rám!“, s amely tulajdonképpen az apropója a mai estnek. Ezt mutatjuk be ma este önöknek, a lemez hanganyagából adunk ízelítőt, kedvcsinálót. Az itt ülő művészek mindegyike valamilyen módon hozzájárult ennek a lemeznek az elkészítéséhez, amely egész estét betöltő hanganyag. A CD a lemezbemutatót követően megvásárolható és a művészek által dedikáltatható. Meggyőződésem, hogy ez a lemez nem hiányozhat az önök könyvtárából. Miért is? Azért, mert olyan dalok vannak rajta, amelyek szórakoztatnak, dinamikusak, lendületesek, fiatalosak, optimizmust árasztanak, az optimizmusra pedig nagy szükségünk van ma. Nem beszélve arról, hogy a hanganyag tiszta forrásból fakad, azaz tipikusan felvidéki magyar és olyan dalok is szerepelnek rajta, melyeknek Mészáros Tamás a szerzője vagy társszerzője. vissza
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i