Hátsó szándék
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 24192
dalok száma: 32
leírás:
bio:
1999 februárjában vették fel első demójukat Nincs üzenet címmel, ezen a kazettán még nem teljesen kiforrott a zenekar. Ennek ellenére ezen hallható legismertebb számuk, az Együtt az utcán, ami a punk-skin összetartás kérdését feszegeti.
Következő albumuk az Álmatlanság (2000) már sokkal inkább elment a lelki vonal felé, eltávolodtak a társadalomkritikától, az ezen hallható szövegek megállják a helyüket még versekként is. Ezen az albumon még van egy utalás a skinheadekre, de inkább a skinek szétszakadását, mint a punk-skin kérdést jeleníti meg a Skinhead Reggae című számuk. Következett az Öt percünk maradt (2002), amiről bátran állítható, hogy a zenekar kiteljesedése. Zárószáma, a Fiatalon nincsen szép halál, akár a zenekarról is szólhatna. Ugyanis ez az utolsó albumuk, 2004 januárjában búcsúkoncerttel köszöntek el rajongóiktól (aminek egyébként az előbb említett szám volt a zárószáma) és letették a hangszereket. A csúcson tudták befejezni, elmondták, amit akartak, nem akarták magukat ismételni.