3+2 együttes
stílus: Népi
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 45198
dalok száma: 98
leírás:
bio:
A 3 + 2 igazi karrierje azonban csak a nyolcvanas évek elején indult el, amikor már a dél-bácskai Temerinben éltek, s egyre közkedveltebbekké váltak, igaz, még ekkor sem ebből éltek. Aztán egy profi hangtechnikust is bevettek a bandába, ő vette fel a Halvány őszi rózsa, a Kicsiny falum, a Kombiné, az Egy asszony miatt vagyok ilyen léha című számokat, amelyeket legelőször a helyi rádióadók adtak le. Sikerük egyik nyilvánvaló oka az volt, hogy modernebb, divatosabb elektronikus hangszereken játszották (gitárok, szintetizátor, dob) az egyébként közismert dalokat. Aztán a fiúk gyerekkori álma is valóra vált, miután egy szabadkai stúdióban - saját költségükön - elkészítették első lemezük anyagát. A nagy lemezkiadók viszont csak akkor adták volna ki az anyagot, ha lemezükre biztos megrendeléseket szereznek a zenészek. Ez bejött, miután az egyik szabadkai árus üzent zágrábi cégének, a Jugotonnak, hogy ő maga vagy tízezret kapásból el tudna sózni. A lemez megjelent, és egymillóötszázezer példányt adtak el belőle. A fáma szerint a Jugotonban a fejesek verték a fejüket a falba, hogy egy ekkora piac évtizedek óta kiaknázatlanul hevert az orruk előtt. Később az is kiderült, hogy nem csak a vajdasági magyarok veszik a 3 + 2-t, hisz már az első lemezből több ment el, mint ahány vajdasági magyar összesen volt, így aztán nem csoda, hogy a 3 + 2-lemezek a legkeresettebb magyarországi csempészcikké is váltak.
A zenekar - akadt köztük, aki életében ekkor járt itt először - 1986-ban már "live show" formában is megjelent, 1987 februárjában pedig már a Budapest Sportcsarnokban adott koncertet. A kultúrpolitikusok és a sajtó őrjöngött, az Országos Rendező Iroda kezdetben meg is akarta csáklyázni a sportcsarnokbeli koncertet, de aztán mégis meghajoltak a profit előtt. A 3 + 2-re ugyanis többen voltak kíváncsiak, mint az akkoriban errefelé turnézó Tina Turnerre vagy Elton Johnra.
Forrás: Hivatalos oldal vissza