Hooligans

stílus: Modern rock

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 120607

dalok száma: 150

leírás:

A Hooligans együttes pályafutása szülővárosukban, Szerencsen kezdődött. Itt koptatták együtt a helyi általános iskola padjait Tóth Tibi (ma: gitár) és Kiss Endi (ma: dobok).Kisiskolás korukban is már ... bővebben
A Hooligans együttes pályafutása szülővárosukban, Szerencsen kezdődött. Itt koptatták együtt a helyi általános iskola padjait Tóth Tibi (ma: gitár) és Kiss Endi (ma: dobok).Kisiskolás korukban is már csak a zenélésen járt az eszük, nem csoda, hogy 9 évesen már túl voltak életük első koncertjén! A következő hét évben a stabil magnak számító kettős mellett több tag is cserélődött, míg végre rátaláltak „az igazira”, Csipára (Ördög Tibor, ének). Ekkorra már-már ’aggastyánnak’ számítottak, hiszen 16 évesek voltak, amikor a korszaknak megfelelően a Ramses név mellett döntöttek. Rövid katonai tiszteletadás után 1992-tõl Budapesten folytatódott zenei karrierjük, ahol Dance néven váltak egyre ismertebbé. Hamarosan megjelent első lemezük, sőt hírük eljutott az ország határain túlra is. Romániában negyvenezer ember előtt játszott a csapat, és felléptek számos környező országban is. Ők nyitották meg a Scorpions koncertjét a Budapest Sportcsarnokban, 1996-ban pedig a három szerencsi srác újra megrázta magát, és Móricz Norbert basszusgitárossal kiegészülve megalakították a Hooligans zenekart! vissza

bio:

Első lemezük 1997-ben még saját kiadásban jelent meg „NEM HALL, NEM LÁT, NEM BESZÉL” címen, mely albumhoz két videóklip is készült, az „Aladdin” és a „Paradicsom”. Az egy év múlva piacra került „MESÉT... bővebben
Első lemezük 1997-ben még saját kiadásban jelent meg „NEM HALL, NEM LÁT, NEM BESZÉL” címen, mely albumhoz két videóklip is készült, az „Aladdin” és a „Paradicsom”. Az egy év múlva piacra került „MESÉT, ÁLMOT, MÁMORT” címû lemez már a szombathelyi KO Records gondozásában látott napvilágot. Tovább bővült a klipes nóták száma is, hiszen ekkor forgatták a „Meleg vonat” a „Münchausen” és a „Hárem” filmes verzióit is. 1999 szilveszterére egy maxi CD-t hozott ki a zenekar, „Álomférfiak” címmel.

2000 őszén újabb előrelépést jelentett a huligánok számára az, hogy leszerződtette őket az EMI nemzetközi kiadó. A „Tartson örökké” című maxi lett az együttes elsõ igazi rádiós slágere, mely a Hooligans mások albumára került fel. A „KÁNAÁN” címû nagylemez, melyen a „Tarson ökökké” mellett olyan slágerek szerepelnek még, mint „A vér nem válik vízzé”, hatalmas sikert aratott, és mintegy 10 000 példányban kelt el!

Mégis 2003 októbere volt az igazi áttörés a zenekar életében, mikor elkészült az új nagylemez, melynek már a címe is árulkodó: „SZENZÁCIÓ!”. Az első maxi „Királylány” címmel jelent meg, és meghozta azt a sikert a zenekarnak, amelyről minden együttes álmodozik. A rádiókból dübörgött a dal, a fiúk azóta is fellépésről-fellépésre mennek, és fergeteges hangulatú koncerteket adnak országszerte és a határon túl.

Már-már felülmúlhatatlannak tűnt e dal sikere, senki sem sejtette, hogy a Hooligans még csak ezután készült bevetni addigi legnagyobb slágerét, a „Játszom”-ot. A dalhoz nagyszerű klip készült, mely a VIVA legjátszottabb videói közé tartozott. Az album harmadik – utolsó – maxija „Legyen valami” címmel látott napvilágot, s a zúzós dal azonnal felrázta az egész országot a „Játszom” melankóliájából.

A „szenzációs” platinalemez után a zenekar nem állt meg, 2005-ben elkészítette új albumát, melynek címe: „VÍRUS!” lett. Az elsõ dal, a „Szabadon” ismét kirobbanó rádiós siker lett. Az anyag ismeretében megállapíthattuk, hogy a „SZENZÁCIÓ!” sikere nem csak folytatható, de túl is szárnyalható.

2006-ban kerül a boltokba a Hooligans zenekar hatodik albuma, a „BOHÉMÉLET”. A fiúk bevallása szerint a stúdióban eltöltött órák számát tekintve ezen a lemezen dolgoztak a legtöbbet. A „BOHÉMÉLET” jubileumi album is egyben, hiszen ebben az évben ünnepelte a banda megalakulásának tizedik évfordulóját. Az album első kislemeze, a „Félember” című dal ismét a rádiós listák élén tarolt, videóklipje pedig a magyar zenetéve nézőinek kedvence lett. Az évforduló egy változást is hozott a csapat életében, hiszen 2007. februárjában Móricz Norbert helyére Késmárki Zsolt basszusgitáros lépett, aki napjainkig is oszlopos tagja a Hooligans-nek.

2008-ban a rockzene rosszfiúi ismét magukra zárták a stúdió ajtaját, hogy negyed évnyi munka után szélesre tárják, és bepillanthassunk Csipáék „PRIVÁT MENYORSZÁG”-ába. Az induló slágerhez, az „Eljátszott gyémánt”-hoz videóklip is készült.

A fiúk nem tétlenkedtek a két utolsó lemez elkészítése közötti időszakban sem. 2009 végén megjelent DVD-n a június 13-án adott fergeteges koncertjük „LIVE IN PECSA 2009. 06. 13.” címen. A zenekar első DVD-je karrierjük legfontosabb alkotásainak egyedülálló gyűjteménye.

Két év várakozás után, 2010 decemberében megjelent a legújabb Hooligans lemez, a „8SZEMKÖZT!” Az új albumon a zenekar hozza a tőle megszokott hangzás és szövegvilágot, amit jól tükröz nyár slágere, az Illúzió is, mely egyértelműen tarolt a rádiós és televíziós játszási listákon. A szerzeményhez formabontó klip készült digitális technikával, mely – a nóta címéhez méltóan – a fantázia világába kalauzolta a nézőket.

2011. november 18-án váratlanul elhunyt Sipos Tibor (Cápa), az együttes menedzsere.[1] Fájdalmuk ellenére a rockbanda úgy döntött, hogy megtartja a tizenöt éves jubileumi koncertet a Papp László Budapest Sportarénában 2011. december 11-én.

2012. október 13-án megjelent a 2011. december 11-én a Papp László Budapest Sportarénában tartott 15. éves jubileumi nagykoncertről készült CD és DVD, a CD-n 17, a DVD-n 30 dal és 3 extra található.

2013. október elsején megjelent a zenekar új nagylemeze História címmel. A nagylemez első kislemeze (Mindörökké) valamivel korábban, 2013. szeptember 11-én jelent meg. A nagylemezen 12 dal található. Alig több, mint 2 nap alatt elérte a platinalemez státuszt, majd 1 hét múlva már dupla platina lett az album. December 13-án a nagylemez már tripla platina. A lemezbemutató koncert december 27-én került megrendezésre 20:00 órától a SYMA Csarnokban, ahol előzenekarként fellépett a Best Of zenekar és a Republic zenekar, továbbá fellépett meglepetésvendégként Majka (Majoros Péter) és Curtis (Széki Attila) is. A lemezbemutató koncerten lehetett kapni először a nagylemezt bakeliten.

2014-ben egy újabb album jelent meg Társasjáték címmel, mely háromszoros platinalemez lett.
vissza
zenekar dalai
Bővebben
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i