Lola

stílus: Pop

napi megtekintések: 2

megtekintések száma: 63929

dalok száma: 61

leírás:

Élete Lola hétéves korától (1995) énekel, mivel annak gyakorlását, tanulását az általános iskolában kezdte meg, zongorázni tanult és öt évig szolfézsre járt. Az általános iskolában szavalóversenyek... bővebben
Élete Lola hétéves korától (1995) énekel, mivel annak gyakorlását, tanulását az általános iskolában kezdte meg, zongorázni tanult és öt évig szolfézsre járt. Az általános iskolában szavalóversenyeken is részt vett és egy színjátszó körnek tagja is lett. 1996-ban Lengyelországban lépett fel először közönség előtt egy nemzetközi gyermekfesztiválon. Saját kategóriájában a 2. helyezést érte el, és ezzel megtette énekesnői útjának legelső apró lépéseit. Ezután Lengyelországban még több alkalommal is fellépett, különböző fesztiválokon ért el dobogós helyezést és számos különdíjat tudhatott magáénak. A Magyar Rádió által több külföldi zenei versenyre is kijutott (pl. Montenegró, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Szerbia). 1998-ban az Atlétikai Európa Bajnokságon a Népstadionban 50 000 ember előtt ő énekelte a Himnuszt. 2000-ben egy időre abba kellett hagynia az éneklést, mert súlyos hangszalaggyulladást kapott, de felépülése után újult erővel folytatta zenei tanulmányait. Ezután már regionális énekversenyeken is részt vett (egy alkalommal dzsessz kategóriában 1. helyezést ért el). Jelenleg a Magneoton kiadó előszerződtetett művésze. Zenei karriere Lolának régebben már jelent meg nagylemeze Válaszra várok címmel (2001-ben), akkor még Ditti néven. 2005-ben az Eurovíziós Dalverseny magyarországi nemzeti döntőjén mutatkozott be először Szerelem című dalával, ahol ötödik helyezett lett. Lola néven a legelső albuma 2006. év márciusában jelent meg Álomtánc címmel. Az album műfaja pop-rock. Eredeti vonulata a pop, de tartalmaz 2 pop-rock és 1 rock zenét is. Lola jól vegyítette a műfajokat. Az album 2007-ben elérte az aranylemez minősítést. Az első kislemez és az ahhoz készült videoklip szintén Álomtánc címmel már 2005. év nyarán megjelent és játszották a zenecsatornák. A második kislemeze 2006. év márciusában jelent meg "Hallja meg a világ" címmel. A "Hallja meg a világ" című sláger több mint két hónapig a Mahasz országos rádiós lista élén szerepelt a hazai előadók közül, valamint a Viva Chart első helyén. A dalhoz készült klipben a "Barátok közt" néhány szereplője is szerepelt. A harmadik kislemez 2006. év augusztusában jelent meg Titokban álmodoztunk címmel. A dalt a "Tibor vagyok, de hódítani akarok" című film egyik betétdalának választották az alkotók. 2006. év júniusában minden hazai zenei díjkiosztón az év énekesnő kategóriában a jelöltek között volt, amit meg is nyert. A Viva Comet egy közönségdíj, ahol két előadói kategóriában is jelölték. Végül ő nyerte a Legjobb új előadó díjat 17 évesen. (A hazai Comet történetében a legfiatalabbként.) Ezen kívül abban az évben Lola nyerte a Popcorn, a Jetix TV, és a Bravo Otto Év énekesnője közönség díjakat is. 2007. év márciusában jelent meg második albuma "Élj a mának" címmel. Előző albumához hasonlóan ez is pop-rock műfajúnak minősíthető. Ebbe Lola már sokkal több rock-ot csempészett, de még mindig tökéletesen vegyítette a poppal. Az album legnagyobb slágere "Mozdulj már" címmel jelent meg, az ebből készült videót a Lola-nap keretein belül mutatták be először a Viva TV-n. Az albumról még két kislemez jelent meg: az egyik az album címadó dalából készült, szintén "Élj a mának" címmel, a másik a "Baby, I Don't Care!", Lola első angol nyelvű kislemeze. 2007. április 10-én a Tokio Hotel előzenekarjaként óriási sikerrel koncertezett a Syma csarnokban. Még abban az évben ő kapta az Év énekesnője kategóriában a Bravo Otto szobrot, illetve megkapta a Viva Comet Év női előadója címért járó díjat. 2007. év decemberétől a Coca-Cola felkérte karácsonyi kampánya főszereplőjének. A kampány részeként egy karácsonyi klipet készítettek Lolának "Ünnepelj ma velünk" címmel. 2008-ban megjelent Lola harmadik albuma Lola 3 címmel. Ezen az albumon már csak rock zenék találhatóak, ami nem minden rajongónak tetszett, de Lola ezzel az albummal fejezti ki magát legjobban. (Ő nyilatkozta.) Az első kimásolt maxi 2008. év novemberében jelent meg a "Ne szólj!" dalból. A dalhoz készült videoklip a 2008-as év utolsó Viva Chart Show-ján elérte az első helyet. 2009-ben az album további 2 dalából, a Mamából és a Féktelen éjből készült videoklip. Az album záródalaként került fel a 2007-ben elkészült "Ünnepelj ma velünk" című dal. Az MTV által szervezett 2008-as Eurovíziós Dalverseny magyarországi elődöntőjén is részt vett, a Legszebb nap című dalával, ahol tizenkilenc ponttal, a hatodik helyen végzett. Magyarországot végül Csézy képviselte. 2009-ben Lola megnyerte harmadik Viva Comet gömbjét, ezúttal is a Legjobb énekesnő kategóriában. Lola "Mozdulj már" című száma bekerült a híres Sims(TM) játéksorozat egyik részébe, Simlish nyelven. Lola jó kapcsolatot épített ki a játék kiadóival (EA), számos új kiegészítő bemutatóján megjelent. 2010-ben Lolát felkérte egy közös szám erejéig Sztevanovity Krisztián (művésznevén Symbien), a Vision együttes ex-tagja, aki korábban Lola első, Álomtánc című albumának egyik producere volt. 2010. március 26-án jelent meg a Callin' (Calling) nevű videoklip. A szám érdekessége, hogy Lola 'pop-rock'-stílusától eltérően a Callin' egy dance szám. A klip premierjével egy időben újult meg Lola hivatalos oldala, szimbolizálva az ő megújulását is. A 2010. március 22-ei Interaktívban személyesen Lolától kaptunk információkat arról, hogy mostantól milyen dalokra számíthatunk. A dance stílust nem viszi tovább. A megszokott stílusait várhatjuk továbbra is, de már elektronikus formában. 2010. októberre ismét eltért eredeti terveitől, mert ő énekel "John, the Valiant" formációjának diszkóba illő elektronikus pop zenéjében, az Another Day-ben. ("John, the Valiant" Puskás Peti öccsének művészneve.) Ebből rögtön klip is készült, amiben Lola és Baronits Gábor ugyanúgy szerelmespárt alkotnak, ahogy jelenleg a való életben is. A klip október 4-én debütált a Viván. Lola énekhangja kíváló, mint mindig, de önmagában a zenét sokan kritizálják úgy, mint divatzenét. A klip elkészítésében és tartalmában közreműködött SP, Puskás Peti, és Viva Ben is. 2010. december 13-án a 4. album előfutáraként "Benned élek" címmel vadonatúj klip került a Viva adására, ami újabb változásokat mutat. Egyrészt Lola először használja azt az értékesítő teknikát, hogy a dal előbb jelenik meg klipként, mint maxiként vagy egy új nagylemez részeseként. Másrészt a fiatal énekesnő villantott: francia fekete-fehér stílusban elég erős erotikus fűszerezésű klipet láthatunk tőle, amit "Indián" rendezett. A zene műfaja elektronikus pop-rock, amit Rakonczai Viktor és Rácz Gergő hozta létre. A hallgatók és a klipnézők véleménye nagyon megosztott: a klip látványos, Lola éneke továbbra is gyönyörű, a dalszöveg szintén jó, de sokan nincsenek kibékülve az elektronikus stílussal. vissza

bio:

Név: Lola Születési idő: 1988.08.14 Csillagjegy: Oroszlán Kínai: Sárkány Lola 2005-ben az Eurovíziós Dalfesztivál hazai döntőjén mutatkozott be először Szerelem című dalával, ahol 5. h... bővebben
Név: Lola

Születési idő: 1988.08.14

Csillagjegy: Oroszlán

Kínai: Sárkány



Lola 2005-ben az Eurovíziós Dalfesztivál hazai döntőjén mutatkozott be először Szerelem című dalával, ahol 5. helyezett lett. Első maxi lemeze 2005. augusztusában jelent meg Álomtánc címmel. A dal közel egy évig a Juventus Rádió egyik legsűrűbben játszott felvétele volt. Az Álomtánc 2005-ben a VIVA Tv legjátszottabb klipjei között szerepelt.



Ugyanebben az évben, szeptemberben felkérést kapott a Barátok közt producerétől Kalamár Tamástól, hogy szerepeljen a legnépszerűbb hazai szappanoperában. Egy hónappal később megjelenik első szólóalbuma Álomtánc címmel.



2006. február végétől Lola a Barátok közt című sorozatban szerepel az RTL Klub a VIVA Tv, és a sajtó kiemelten foglalkozik vele. Lola sorozatbeli szerepléséhez Kalamár Tamás felkérésére íródott a Hallja meg a világ című dal. Zeneszerző: Rakonczai Viktor szöveg: Orbán Tamás

A Hallja meg a világ című sláger több mint két hónapig a Mahasz országos rádiós lista élén szerepelt a hazai előadók közül, valamint a VIVA Chart első helyén. A dal a szakmai körökben is 2006.egyik legnagyobb slágereként van számon tartva.

Március elején a Tibor vagyok, de hódítani akarok című film egyik betétdalaként a Titokban álmodoztunk című Lola felvételt, választották az alkotók.



2006. júniusban minden hazai zenei díjkiosztón az év énekesnő kategóriában a jelöltek között volt, amit meg is nyert. A legnagyobb hazai zenei díj, a VIVA Comet - közönség díj, ahol két előadói kategóriában is jelölték (ami rekordnak számít a hazai díjátadó történetében). Lola 2006 legjobb új előadó kategóriában elsöprő győzelmet aratott, 17 évesen először ő vehette át ezt a díjat (a hazai Comet történetében legfiatalabbként). Ezen kívül Lola nyerte a Popcorn, a Jetix Tv, Bravo Otto év énekesnője közönség díját is ebben az évben.

2007 márciusában megjelenik második nagylemeze, Élj a mának címmel. Az album legnagyobb slágere Mozdulj már címmel jelent meg az ebből készült videót a Lola nap keretein belül, mutattak be először a Viva tv-n. A klipet több mint 400.000 alaklommal nézték meg az egyik legnagyobb internetes zenei oldalon.

2007. április 10., A Tokió Hotel előzeneraként Lola koncertezett a Syma-csarnokban óriási sikerrel.

2006 után 2007-ben ismét Lola kapta az év énekesnője kategóriában a Bravo Otto szobrot illetve megkapta a Viva Comet év női előadója címért járó díjat.

2007 nyarán aranylemez lett az Álomtánc című album.

2007 decemberétől a Coca Cola felkérte karácsonyi kampánya főszereplőjének.



Az ifjú énekesnő két év alatt a legnépszerűbb hazai tinisztárrá nőtte ki magát a rajongók legnagyobb szimpátiáját élvezve.



"Sikert sikerre halmoz Lola (18), hazánk elsőszámú tinisztárja" - Blikk





Lola kedvencei:



Film: Harry Potter, Shrek 1-2, Skarlát betű, Leon a Profi

Színész: Gary Oldman, Antonio Banderas

Színésznő: Natalie Portman, Emma Thompson

Énekes: Ákos, Robbie Williams

Énekesnő: Mariah Carey, Madonna, Cserháti Zsuzsa

Együttes: Sum 41, Good Charlotte, Guns N' Roses, Maroon 5

Könyv: Harry Potter megszállottan

Étel: gyros

Hobbi: olvasás vissza
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i