Jazzékiel

stílus: Rock

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 13186

dalok száma: 19

leírás:

A zenekar 2001 áprilisában alakult három barátból, Dunaújvárosban. A kezdeti felállásból mára csupán ketten maradtak: Hegyi Áron (zene, zongora) és Jakab Péter (szöveg, mikrofon). Az első tagcsere óta... bővebben
A zenekar 2001 áprilisában alakult három barátból, Dunaújvárosban. A kezdeti felállásból mára csupán ketten maradtak: Hegyi Áron (zene, zongora) és Jakab Péter (szöveg, mikrofon). Az első tagcsere óta szintén ős-tagnak számító Miklós Milán (basszusgitár, vokál) után legközelebb Hajba Áron (gitár), majd a legfrissebben a Nyirő Áront váltó Szabó László (dobok) érkezett. 2005-ben megjelent az első hivatalos kislemez Legenda Ep címen, a Mama Records gondozásában. Sok viszontagság után a zenekar leigazolt a Hunnia Recordshoz, és azóta két nagylemezt készített a kiadónál. Az elsõt cím nélkül 2007-ben, majd a másodikat "Holy Shit" címmel 2008-ban, ami tavaly került a boltokba. Számos stílusdefiníciót éltek már meg az újságírók jóvoltából, ami a kezdeti időkben kurvára zavarta őket, azonban ma már jót derülnek rajta, és nagy ívben szarnak rá. Forrás: Jazzékiel honlapja vissza
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i