Puskás Peti
stílus: pop, R&B, rock
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 27824
dalok száma: 32
leírás:
bio:
A Felvonulási téren 2006. szeptember 17-én egy jótékonysági koncert keretében lépett fel, ahol készülő lemezéről bemutatott egy nótát, amelynek címe Útfélen.
A 2006-os év folyamán folytak az első lemez munkálatai, fiatal, tehetséges barátaival együtt alkotott. Decemberben megkezdődött a stúdiózás.
2007. február 26-án készült el első albuma aminek a címe A lemez. Az albumon Peti nemcsak énekel hanem a szövegírásban és a zeneszerzésben is kivette a részét. A lemez érdekessége, hogy roma-raggabetétek is felcsendülnek és a Hallgass Magadra pályázat nyertes dala is helyet kap.
Saját forgatókönyve alapján február 1-jén leforgatta első videoklipjét a Bébi című számhoz, amely február 15-én debütált a VIVA TV-n. A klip sikeres, a VIVA Tv rendszeresen játssza Peti klipjeit.[forrás?]2007. augusztus 31-én újabb két klipet forgatott. Az egyik a Piramis egyik számának a Ha volna két életem-nek feldolgozása, a másik a Hallgató című szám. Érdekessége, hogy Peti saját stábbal, saját forgatókönyv alapján, saját rendezésben forgatta le mindkét klipjét, amelyeket egy exkluzív mozis klippremier keretében október 14-én az Odeon-Lloyd moziban mutattak be.
Peti sikereit bizonyítja, hogy a 2007-es után, 2008-ben is jelölték a VIVA Comet Legjobb férfi előadó kategóriában.[forrás?]2008 szeptemberében készült el negyedik videoklipje az Állítsuk meg a világot című dalához. A dal szövegét Peti saját maga írta és a dalhoz készült klipet Herz Péter és csapata készítette. A videó jellegét tekintve egy image klip, melyben Petit egy teljesen új szemszögből ismerhetjük meg a korábbi videoklipjeihez képest.
A 2009-es sikerek sem maradtak el. Ismét jelölték Viva Comet díjra, a Legjobb férfi előadó és Állítsuk meg a világot c. klipjéért a Legjobb videoklip kategóriában. A szakmai zsűri döntése alapján a legjobb videoklipért Peti vitte el a Comet-gömböt.[forrás?]2009. június 13-án jelent meg Peti 5. klipje, melyet a Fura Figurák című dalához forgattak.
2009. augusztus 14.-15-én Peti részt vett a Freddie Mercury tiszteletére rendezett emlékkoncerten a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A koncert az Egy bohém rapszódiája elnevezést kapta, és ő alakította az ifjú Freddie Mercury-t. vissza