Szabó Leslie

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 11255

dalok száma: 55

leírás:

Szabó Leslie a Megasztár első szériájában tűnt fel 2003-ben. 2014-ben a A Dal című műsorban láthattuk a Hogyan segíthetnék című dalával, ami sok ember szívéhez eljutott ez a dal is rajta van a 2014-... bővebben
Szabó Leslie a Megasztár első szériájában tűnt fel 2003-ben. 2014-ben a A Dal című műsorban láthattuk a Hogyan segíthetnék című dalával, ami sok ember szívéhez eljutott ez a dal is rajta van a 2014-ben megjelent Bor, Mámor stb. lemezen. A Jó Bor című dalhoz ami szintén ezen a lemezen van 2015. májusában készült el a klip. Minden zenei stílusban otthon van. Sok magyar előadónak írt dalszövegeket és magyar szöveget varázsol a Külföldi slágerekre is. Ha ellátogatunk a koncertjére, szólóestjére egy kedves közvetlen embert ismerhetünk meg, ahol maximális a kikapcsolódás. Érdemes hallgatni a dalait és a szövegek is zseniálisak. Mindenkinek csak ajánlani tudom. vissza

bio:

Leslie 1968-ban, szeptember 4-én, Budapesten született. 1974- ben zenei előkészítőbe járt. 1975-től 1983-ig a XIII. kerületi zene- iskolában tanult hegedűn. 1979-től 1983-ig az általános isk... bővebben
Leslie 1968-ban, szeptember 4-én, Budapesten született. 1974- ben zenei előkészítőbe járt. 1975-től 1983-ig a XIII. kerületi zene- iskolában tanult hegedűn. 1979-től 1983-ig az általános iskolában gitáros beat-klubba járt, amit az osztályfőnökük vezetett. Ekkor már írt dalokat, de még csak mások verseit zenésítette meg. Az általános iskola elvégzése után gitáron magát képezte tovább. 1982-ben megkapta első zongoráját, amin önállóan tanult meg játszani. 1984-ben, hangszerész osztálytársaival együtt megismerkedett a "Break Dance" elnevezésű új táncstílussal, aminek aztán évekig a vezető képviselői közé tartozott az országban. Fellépett többek között a Maxim Varieté színpadán, majd felvételt nyert az artistaképzőbe is. 1990-ben csapatával letették, az - akkor még igen fontosnak számító - ORI vizsgát. Ennek ellenére tánckarriere hamarosan véget ért. 1991-ben teljes figyelemmel kanyarodott vissza a zenéhez, amit a táncos évei alatt sem hanyagolt el. Megalakult első kis együttese, "Éj menüett" néven, ahol már saját szövegű dalai is a repertoárba kerültek. Még ebben az évben a basszusgitárosa bemutatta egy másik gitáros-énekes úri-embernek, aki azóta is az egyik legjobb barátja és kollégája. Ő volt Roy, a későbbi Roy és Ádám produkció énekese. 1992-től Roy-jal együtt utcazenészkedtek a Halászbástyán, vagy néha a Balatonon. Évekig vissza-vissza jártak a sikereknek, a buliknak, és persze a jó pénzkeresetnek köszönhetően. 1993-tól kezdődően egyre sűrűsödtek fellépései egyetemi klubokban és sörözőkben. 1994-től 2003-ig, évenként átlag 180 fellépésem volt, ahol túlnyomó többségben egyedül, egy szál gitárral játszotta, leginkább a saját szerzeményeit. 1996-ban írta első felkérésre született dalszövegét, a Trambulint.http://www.youtube.com/watch?v=FGatLO-Wepo 1998-tól a mai napig több mint 20 nagylemezen, 115 munkája (zene, szöveg, hang-szerelés) jelent meg. 1999-ben ismerte meg egy Svájci koncert alkalmával Szili Péter (zeneszerző, zongorista – énekes – gitáros) barátját, akivel azóta is együtt zenélnek, és az elmúlt évek közös „utazásainak” sok-sok közös szerzemény, és felvétel lett méltán a mérföldköve. Például az „Utazás” című dalának a végleges formája is a közös munkájuk eredménye. http://www.youtube.com/watch?v=O7Vz2uEmXQg 2000-ben a szakma már jól ismerte dalszövegírói képességeit, és ebben az évben érte az egyik legnagyobb megtiszteltetés, ugyanis Sir Paul McCartney személyesen írta alá az engedélyt az "Ebony and Ivory" című dala Leslie által magyarra írt verziójának megjelenéséhez. Ez volt a „Feketén a hófehér”.http://www.youtube.com/watch?v=u1bFIiYe0Do 2002 telén egy másik engedélyt is kapott… Megjelenhetett a Staff együttesnek írt magyar szövege, a Wham, „Last christmas” című világslágerére, „Lesz minden” címmel, ami pedig George Michael-nek köszönhető. Később ezt a dalt a saját ízlése szerint is meghangszerelte, előadta, és klip is készült belőlehttp://www.youtube.com/watch?v=Vc10AeEry14 2003 őszén jelentkezett a TV2 Megasztár című tehetségkutató műsorába, ahol a 12 döntős egyikeként ismerte, és szerette meg az ország. Dalszerzői képessége hirének volt köszönhető, hogy a produkció készítői még a döntők előtt őt kértek fel az akkor még nem szériának tervezett "Búcsúdal" megírására.http://www.youtube.com/watch?v=WTBxgIwmYJM 2004-ben, november 8.-án jelent meg első szólólemeze, "Van hova és van miért" címmel. http://www.youtube.com/watch?v=s0fRM4hEeJQ 2006-tól több mint másfél évig, a 2007 decemberében, már szerzői kiadásban megjelent "A Dalnok könyve" című dupla lemezen dolgozott, amire 30 dal került fel sok neves zenész, és előadó közreműködésével. Ezen az albumon jelent meg az „Együtt a zenéért” elnevezésű, a CD hamisítások, és az illegális letöltések elleni kampánynak írt dala is, azonos címmel, Leslie-vel együtt 30 ismert énekes előadásában.http://www.youtube.com/watch?v=9LWbMjN8V8U&list=HL1320319828&feature=mh_lolz 2006-ban ismét egy nagy szakmai elismerés érte. Csabai Mátyás, a Lemezbörze Plusz kiadója felkérte az abban az évben 60-ik évüket betöltő előadók, zenészek fiatalságáról szóló születésnapi dal megírására, amit később a következő két „évad” hatvanasai is örömmel énekeltek fel. Nem kisebb nevek adták elő a róluk írt dalt, mint pld.: Bródy János, Tolcsvay Béla, Nagy Feró, Berki Tamás, Varannai István, Charlie, Vikidál Gyula, Somló Tamás… és még sokan mások. 2008 Leslie számára az évfordulók éve volt. 40 éves lett, és közel 20 éve volt ekkor már a színpadon, dalszerző - énekes zenészként. Ezt a születésnapot az A38-as hajón ünnepelte, egy hatalmas koncerttel, két féle felállású, és hangzású zenekarával, és sok-sok kollégája közreműködésével. Még ebben az évben írta meg a Paralimpiai induló szövegét, amit egyik paralimpikon barátja, Sas Sándor albumára, több ismert előadóval együtt énekelt fel...http://www.youtube.com/watch?v=MlgXbQR5dAY&feature=related 2010 decemberében Zalaszentgróton, Szili Péterrel, és a többi zalai kollégájával, a valójában már évek óta működő zenekaruk névadását is ünnepelték egy hatalmas sikerű, karácsonyi koncert keretében. A zenekart ekkor nevezte el Máté P. Gábor, színész barátjuk „Megrótt Laza Szentek”-nek. Ő volt az, aki Leslie „Bulvár buli” című klipjében a rendőrt játszotta.http://www.youtube.com/watch?v=RgXgYU35mAw&feature=related 2010 januárja óta dolgozott egy másik barátjával az ő produkcióján, amiben Leslie állandó vendégként, és szerzőként is vesz részt. Ez a zenekar az MN Group , aminek Móré Nándor (szaxofon) a vezetője. Első közös felvételük Steevie Wonder által is előadott „Trou to your heart” című szerzemény (a Mulan 2 film betétdala) Leslie által írt magyar szövegű verziója. Ez a dal lett a „Szívvel láss”. http://www.youtube.com/watch?v=v0FpwfZbwI8 2011 novemberében, leginkább a vidéki rádióknak, és az internetnek köszönhetően újra hallatott magáról. Így ismerhették meg sokan a rengeteg új szerzeménye közül a „Legyen jó!” című dalt. http://www.youtube.com/watch?v=nOwa9pYEtbc 2012 januárjában ismét egy világsztár engedélyét sikerült megkapnia egy feldolgozás magyar verziójához. Ez a dal a méltán világhírű „Road to hell”, Chris Rea-tól, amit „Pokoli út” címmel hallhatunk majd Leslie-től, szeptember közepétől. Bár aki ellátogat valamelyik szólóestjére, vagy koncertjére, könnyen találkozhat ezzel a fantasztikus átirattal is. vissza
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i