Takáts Eszter

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 21896

dalok száma: 92

leírás:

Az 1979-es születésű pécsi származású Takáts Eszter 1999 óta gazdagítja a magyar dalszerzők és előadók táborát. Pontosan nyolc év telt el azóta, hogy az énekes megjelentette első albumát. Szövegei arc... bővebben
Az 1979-es születésű pécsi származású Takáts Eszter 1999 óta gazdagítja a magyar dalszerzők és előadók táborát. Pontosan nyolc év telt el azóta, hogy az énekes megjelentette első albumát. Szövegei arcba és fülbe mászóak, ugyanannyira illenek irodalmi, mint popzenei körökbe, írója előadásában pedig nevetésével gyógyít és tölti fel a hallgatóságot. Hangja egyedi, erős, és tiszta, senkiéhez nem hasonlítható, ezért is használja változatos műfajokban, tágítva saját határait. Már kisgyermekként felfedezték tehetségét, ezért már korán kórustaggá vált, szólistaként is szerepelhetett altos hangja ellenére. Később megmártózott a népdaléneklésben is, majd önálló dalokkal, folkos, és jazzes elemeket vegyítve haladt tovább az útján. Tanári végzettsége ellenére megmaradt a színpadnál, és a dalszerzésnél, hogy ötleteit időkorlát nélkül megvalósíthassa. Vállalja a bizonytalant, és a küzdelmet a kívánt célért. Jelenleg szabadúszó, zenekari formában, és szólóban is fellép, különféle együttműködésekben vállal szerepet más előadókkal, és társművészetekkel is (képzőművészet, irodalom, színház). vissza

bio:

Gyerekkora óta foglalkozik zenéléssel (tizenöt éves korában került be a zalaegerszegi Free Time Band együttesbe), a Pécsi Tudományegyetem Művészeti karának karvezetői szakán végzett.    ... bővebben
Gyerekkora óta foglalkozik zenéléssel (tizenöt éves korában került be a zalaegerszegi Free Time Band együttesbe), a Pécsi Tudományegyetem Művészeti karának karvezetői szakán végzett.    Első önálló kiadású lemeze a Rövidtáv címet viseli, második albumát a Gumizsuzsi zenekarral közösen adta ki (Kaucsuk Szuzie), 2009-ben megjelent harmadik korongja pedig a Ha egy nő szeret… címet viseli. Sanzonos-jazzes-hippis dallamait, előadásmódját hasonlítják Koncz Zsuzsáéhoz és Suzanne Vegáéhoz is, mégsem lehet igazán besorolni művészetét egyik zenei kategóriába sem; ő maga „mezítlábas városi folknak” nevezi. A Petőfi Rádiónak köszönhetően sláger lett a Postás és a Drága idő című száma. 2011-ben jelent meg Keményvaj című EP-je (procuder: Müller Péter Sziámi), amit hamarosan a Karcos üdvözlet album követett. Bár Takáts Eszter általában saját dalait adja elő, az új lemezen szerepel egy megzenésített Halmai Tamás-vers is.  Cseh Tamás-emlékesteken is fellépett, a Karcos üdvözleten a Göröngy dal c. szám is az ő emlékére íródott.  2012-ben indult a Nem a jutalomért... koncert sorozat, melyek magyarországi templomokban kerülnek megrendezésre.  2012. novemberben az Akváriumban tartott születésnapi koncerten jelent meg a 4 dalos remix lemez 33remix címmel. 2012-ben a ...CATSANDOX formáció alakult meg, amivel a nyári fesztivál szezont játszották végig. A zenekarba csatlakozott Müller Péter Sziámi ének és kutyaütő-hangszerekkel, valamint Kirchner Péter az Európa Kiadó szólógitárosa.  Szólóban és zenekari felállásban is színpadra lép. További együttesei:  - Takáts Eszter és zenekara (2010)  - Tea Culpa duó: a Lukács Sándor és Takáts Eszter alkotta formáció 2005 óta létezik és ma is aktív. - Pavilon Együttes: Takáts Eszter Bogárdi Alízzal alakította a Pavilon együttest, amely fél év alatt 8 tagúra bővült. A népi és világzenei hangzású a zenekar 4 évig működött. 2012-ben jelentették meg lemezüket Pavilon dalai címmel. - Vaga Yaga: Takáts Eszter és Bogárdi Aliz (hegedű) formációja. - a Takáts Eszter Beat Band 2013-ban alakult, hogy Eszter akkor megjelent Hét, Remény, Szeretet című hetedik albumának élő megszólalása is zenekari lehessen. Kirschner Péter, az Európa Kiadó szólógitárosa hangszerelte eme első lemezt, és azzal a lendülettel csatlakozott is Eszterhez, a zenekart ketten alapították. Még akkor ősszel - kiadtak egy Időutazás című háromszámos EP-t, arról a Fluorral közös Teremtés című dalhoz klip is készült. Ezt követte az "Elmennék" című kislemez, és a "Ha túl közel vagy" című nagylemez (Szekeres Andrással, Dióssy Ákossal). 2016-ban a Beat Band feloszlott, de Eszter zenekari változata is megmaradt a szólókoncertek mellett, a dalszerző-előadóművész sokoldalúan elfoglalja magát. Csatlakozott egy Lukács Sándor dalokat feldolgozó együtteshez is, akik Caroline Street néven futnak (Lukács Sándor zalaegerszegi dalszerző vezette be Eszter a dalszerzésbe). Továbbá lett egy gyerekkoncert-színháza Juhász Kristóffal, az "Első puszi", mely előadásból megszületett az ugyanerre a címre hallgató hangjáték és gyereklemez. Jelenleg, 2017-ben Eszter egy következő nagylemezen dolgozik, melyről két dalt már be is mutattak a zenekarával: "Bocsáss meg", és "Okozz engem másnak" címmel.  Forrás: wikipedia vissza
zenekar dalai
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i