Kugli

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 8747

dalok száma: 32

bio:

1979-ben az SOS és Hurrican együttesekből alakította meg a zenekart Gönczy Gábor dobos. Az akkori tagok: Gönczy László gitáros, Vrana Tamás basszusgitáros és Bíró György énekes. Az első fellépések ... bővebben
1979-ben az SOS és Hurrican együttesekből alakította meg a zenekart Gönczy Gábor dobos. Az akkori tagok: Gönczy László gitáros, Vrana Tamás basszusgitáros és Bíró György énekes. Az első fellépések Újpesten a Dallos Ida és az Ady Művelődési Házakban voltak. Hamar kiderült, hogy a közönség megszerette a zenekart -egyre többen jártak a koncertekre - így pár hónap után csatlakozott az együtteshez Major László gitáros. Ezzel megnyílt a lehetőség, hogy alapelképzeléseik megvalósuljanak, miszerint a dalokat színpadi játékkal, és kellékekkel alátámasztva adják elő. Így került a színpadra az akasztófa, rajta egy óriási kugligolyóval, útjelző táblák, a lift, a masszív asszony bábuja, az alsó tízezer éljenező táblája... és a háttérben a jellegzetes szárítókötél, amire kiteregették a szennyest. 1980-tól a Némethi Ernő Művelődési Házban hétfői napokon klubbot működtettek, ami oda vonzotta Újpest, Angyalföld, Rákospalota rockrajongóit, biztosítva ezzel a fergeteges hangulatú telt házas bulikat. Felfigyelt a sikerre a Magyar Televízió is, és egyik alkalommal felvételt készített, le is adták a Pulzus című műsorban. Elkészült két rádiófelvételük az Ide a szívekkel és a Jó anyám (eredeti cím: Visszatérés). A rádió ezeket a felvételeket soha nem sugározta, az akkori vezetőség politikailag nem kívánatosnak ítélte meg az együttest. Ennek ellenére a siker rohamosan nőtt, így megnyílt előttük a Budai Ifjúsági Park kapuja, ahol a keddi napokon 2-3 ezres közönség gyűlt össze a Kugli koncertjein. Sok ma is ismert nagysikerű bandával léptek fel: Beatrice, Karthagó, Prognózis, , Edda, Missio, P-Mobil, V-Motorock. A Lord a Budai parkban a KUGLI állandó előzenekara volt. Fesztiválok: Székesfehérvár, Miskolc, Budapest Olimpiai Kert és több mint 200 koncert. A hírhedt Pusztavacsi Békefesztivál minden idő legnagyobb létszámú magyarországi rockbulija volt. A Kugli zenélt a színpadon, mikor is a szervezetlenségi hibákból fakadólag a beindul közönség miatt a rendőrség a koncert közepén leállította a bulit, kitört a balhé…Közönség vs. Rendőrség, vízágyúk, könnygázgránátok… Egy időre külső vendégként csatlakozott hozzájuk Vikidál Gyula. Végül is megcsillant előttük egy hanglemez megjelenésének reménye, miszerint a hanglemezgyár felfigyelve a sikerre felkérte a zenekart egy kislemez elkészítésére. A kiválasztott dalok: Hétköznapok, Masszív asszony. A felvételek a Főnix stúdióban elkészültek, de a kiadásra mégsem került sor. Talán egyetlen zenekar a hanglemezgyár történetében, akinek kifizették a jogdíjat és a kiadás járandóságait, ennek ellenére a lemez nem jelent meg. A valódi okot homály fedi (politikailag a zenekar nem volt megfelelő,derült ki egy levéltárból előkerült " Dallos" jelentésből nemrég)Az eset eléggé elkedvtelenítette az együttest és feloszlott. Hosszú szünet után 2007-ben újra összeállt a csapat: Gönczy Gábor dob, Gönczy László gitár, Vrana Tamás basszusgitár, Ifj. Bíró György ének (édesapja posztját átvéve) és Dudinszky Zoltán billentyű, gitár. Úgy döntöttek, hogy a régi dalaikat Cd formájában megjelentetik. A 1. lemez „Visszatérés” címmel elkészült és a lemezbemutató koncert ideje: 2008. február 22-én volt, a boltokban kapható a lemez. A koncert sikerén felbuzdulva a csapat tovább folytatja a működést,önálló klubjuk van havonta egy alkalommal, és 2009-ban már ott vannak minden jelentősebb fesztiválon. Hegyalja ,Fezen, SZIN, Motorostalálkozók Tavaszi rockfesztivál,stb Elkészült második lemezük „Megfizettek…” A lemezen a rock szakma sok ismert személye is közreműködik: Varga Miklós, Zeffer András, Kalapács József, Kósa Zsolt, Mr Basary,(ének) Gál Péter (Hegedű) Mindkét lemez kapható a boltokban. 2010. június 4-én a második lemez bemutatóján, az Ady Endre Művelődési Központban Újpesten, már fellépett a zenekarral Rózsa Zoltán gitáros, akinek letisztult gitárjátéka meghatározója a lett a KUGLI hangzásának. 2010. őszén Ifj. Bíró György (Gyurma) posztját, az ércesen rockos hangú Nagy „Tüdőfej” Viktor vette át. Nem sokkal később, 2010. októberében távozott a zenekarból Gönczy László is. Az új tagokkal frissült csapat nagy erőbedobással dolgozik, a 2010-2011-es klubszezonban a KUGLI klubfoglalkozások a PeCsa-ban voltak megtartva, számos vidéki és egyéb fellépések mellett. A zenekar (Gönczy Gábor dob, Vrana Tamás basszusgitár, Dudinszky Zoltán billentyűk, Rózsa Zoltán gitár, Nagy „Tüdőfej” Viktor ének) mondhatni „egy húron pendül”, folyamatosan készülnek az új dalok a harmadik lemezre, nem megfeledkezve a KUGLI tradíciókról, ugyanakkor figyelembe véve a körülöttük lévő világ változásait és maximálisan szem előtt tartva a kemény „VALÓDI ROCK” hangzást. Elkészült a „Végzet asszonya” című szám videoklipje, amely láthatóan elnyerte a közönség tetszését. A munka nem áll meg, a zenekar folyamatosan koncertezik, elkészült a 3. lemez, "Mindhalálig Rock & Roll" címmel. ROXOMBAT néven egy új kezdeményezésként ellátogatnak vidéki kultúrházakba, és a helyi zenekarokkal közösen hirdetik a rockzene halhatatlanságát. Mindhalálig Rock and Roll! vissza
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i