Kati és a Kerek Perec

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 23559

dalok száma: 21

leírás:

Az együttes vezetője Kiss Ernő (akinek Várszegi Gábor volt a példaképe), Nagy Kati pedig a névadó ötletgazda. Ádám, Gyula, Ernő és Kati korábban a Volán együttesben játszottak együtt, melynek Turán Lá... bővebben
Az együttes vezetője Kiss Ernő (akinek Várszegi Gábor volt a példaképe), Nagy Kati pedig a névadó ötletgazda. Ádám, Gyula, Ernő és Kati korábban a Volán együttesben játszottak együtt, melynek Turán László volt a vezetője. A Volánt 1970-ben alapították, a Fővárosi Művelődési Központ volt a törzshelyük. Itt játszott még az idő alatt többek közt Papp Imre, Lerch István és Baranszky László is. Rockzenét játszottak, főleg olyan nagy nyugati együttesek repertoárjából, mint a Black Sabbath, Deep Purple vagy a Led Zeppelin. 1975-ben megalapították a Kati és a Kerek Perec elnevezésű formációt. 1976-ban az Egymillió fontos hangjegy c. tv-műsor készített velük két felvételt, a 5000 Volts együttes I’m On Fire c. dalának magyar nyelvű feldolgozásából Lángolok címmel, valamint a Pereces bácsi c. nekik írt magyar szerzeményből. 1977-ben a Metronóm ’77 fesztiválon is felléptek az Egy dal neked c. szerzeményükkel. Ettől az évtől már olyan sikeres rádiófelvételeik is készültek, mint a Hinta, 1978-ban pedig a Jókedvű nap. Ezekben az években két kislemezüket is kiadták. 1979-ben már három nagylemezen is szerepelnek: Kati énekli az ABBA Fernando című slágerét a Disco Party című lemezen, a Jókedvű nap a Pepita Favorit c. válogatásalbumon jelent meg, a harmadik album pedig a csapat első nagylemeze, a Kati és a Kerek Perec, amelyről a Titanic című dal az év egyik slágere lett és felkerült a Disco Party 2. c. 1981-es válogatáslemezre. 1980-tól változás következett a felállásban: Végvári Ádám és Bardóczi Gyula átigazolt a Neoton Famíliába. Két új tag érkezett: Babarik Vince és Mikulcza Sándor. 1982-ben jelent meg második, egyben utolsó nagylemezük Szerpentin címmel. Ekkoriban a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat munkatársa, Erdős Péter 1982-ben közbelépett, és azt mondta, nincs szükség két azonos stílusban játszó együttesre. 1982 őszétől a zenekar nevet változtatott, és külföldi vendéglátós munkákat vállalt. Nagy Kati 1984-ig, Babarik Vince 1990-ig volt a zenekar tagja. Forrás: Wiki vissza

bio:

1975–1977 Nagy Katalin – szólóének, zongora, szintetizátor, szaxofon Kiss Ernő – basszusgitár, ének Fábián Attila – gitár, fuvola Nagy Béla – dob 1977-1978 Nagy Katalin – szólóének, zongora, s... bővebben
1975–1977 Nagy Katalin – szólóének, zongora, szintetizátor, szaxofon Kiss Ernő – basszusgitár, ének Fábián Attila – gitár, fuvola Nagy Béla – dob 1977-1978 Nagy Katalin – szólóének, zongora, szintetizátor, szaxofon Kiss Ernő – basszusgitár, ének Patay Miklós – gitár Kegye János - fuvola Zámori Sándor – dob 1978-1979 Nagy Katalin – szólóének, zongora, szintetizátor, szaxofon Kiss Ernő – basszusgitár, ének Végvári Ádám – ének, gitár, basszusgitár Bardóczi Gyula – dob 1980-1982 Nagy Katalin – szólóének, zongora, szintetizátor, szaxofon Kiss Ernő – basszusgitár, ének Mikulcza Sándor – ének, gitár Babarik Vince – dob vissza
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i