Elég régen születtem ahhoz, hogy jelen lehessek a magyar rockzene születésénél. (amúgy l949 -ben, a Rák jegyében, ha valakit érdekel rajtam kívül…)
A zenével való ismerkedés anyám hatására történt,...
bővebben
Elég régen születtem ahhoz, hogy jelen lehessek a magyar rockzene születésénél. (amúgy l949 -ben, a Rák jegyében, ha valakit érdekel rajtam kívül…)
A zenével való ismerkedés anyám hatására történt, az ő jóvoltából csellóztam kilenc évig. Akkor még fixa ideám volt, hogy koncertművész leszek... Később két év klasszikus gitártanulás, majd egy eredménytelen (9 pontos) zeneakadémiai felvételi után komolyzenei pályámat befejezettnek tekintettem..
A rockzenével l976-táján találkoztam, gitárosa lettem az akkor újjászerveződött ILLÉS - együttesnek. Nagy esemény volt a zenekar életében l977-ben az első díj a METRONOM-77 televíziós táncdalfesztiválon.
Ezután különböző formációk tagjaként a teljes akkori könnyűzenei palettát végigkísértem zenekari tagként, hangszerelőként, komponistaként. Ennek közel 150 album látta kárát, több mint 300 dalt komponáltam és nyolc arany, meg három platinalemez lóg a szobám falán mementóként...
1980-ban alapító tagja voltam az azóta már megszűnt budapesti ROCK - SZÍNHÁZ - nak, később négy angol nyelvű albumom jelent meg a pozsonyi OPUS - RECORDS - nál.
1984-ben csatlakoztam az egyetlen magyar, folk - rock zenét játszó formációhoz, a KORMORÁN - hoz, akik egészen az ezredfordulóig kibírták velem. Dolgoztunk koncerteken, filmzenékben (Julianus, Elektra, Honfoglalás, Megfeszített, Sacra Corona), színházi produkciókban, lemez-és TV-felvételeken.
Több hazai és nemzetközi fesztiválon szerepeltem szerzőként viszonylag sikeresen. (l992 Egri Táncdalfesztivál III. díj - Keresztes Ildikó - Forgács Péter, l994 Televíziós Dalfesztivál I. díj - Friderika, Eurovíziós Dalfesztivál Dublin 4. Hely - Friderika, l995 Sopoti Dalfesztivál II. díj - Friderika, l996 Magyar Rádió " Sztárkereső Fesztivál" I. díj – Janza Kata)
Három olyan énekest is elindítottam ezzel pályájukon, akik elismert előadói a könnyűzenei életnek (Friderika, Janza Kata, Keresztes Ildikó). Kétszer kaptam eMeRTon-díjat, 1994-ben, illetve 1997-ben.
Zenei rendezője és szerzőtárs voltam a "Honfoglalás" nemzetközi koprodukcióban készült történelmi játékfilmnek. Az általam is fémjelzett zenei albumok mintegy felében zenei rendező is voltam.
Önálló zenei produceri munkám 10-15 albumra tehető. Az utóbbi évek (10 év?) jelentősebb eseményei: 2000-ben „megíródott” az első (és egyetlen) magyar rockopera 1956-ról az „1956 - Aki magyar...” (szerzőtársak Adorján András és Kocsis L. Mihály.), majd 2002-ben egy zenés válogatás ’56-os költők verseiből a „Mennyből az angyal” (Ez egy Máray vers a gyengébbek kedvéért…).
Aztán egy kalandozás a cigányfolklór felé 2003 táján: kétnyelvű (lovári-magyar) verses-zenés album cigány költők verseivel a „Cigánybetlehem”. Hízelgő kritika ezzel kapcsolatban, hogy a TERNIPE zenekar saját albumának címadó dala az én szerzeményem (ennyire látszik rajtam?...)
Ja, és 2005-ben elkészült az első (!) szólóalbumom a „Made In Blue „.Ez afféle „maradványlemez”, mint ahogy az alcím is utal rá. (Rest of Jenei Szilveszter).
Jelenleg a KMB-formációban dolgozom – ez a Kormorán „folkRETrock” változata a valamikori „őstagokkal” (Gál Péter, Margit József). És „lieblingem” egy éve a NYS (Neil Young Sétány), igazi „őszinte” akusztikus formáció Rátóti Zoltánnal, Huzella Péterrel és Tóth Istvánnal. Hát ennyi… (következő frissítés tíz év múlva – addig topon vagyok!)
vissza