Dirty Slippers

stílus: pop rock

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 18744

dalok száma: 10

leírás:

A kezdetek: A gyulai Dirty Slippers 2005-ben alakult. A szerencse hamar a fiúkra mosolygott, hiszen negyedik koncertjüket már a Supernem előtt, a kilencediket pedig a Petőfi Csarnokban adhatták. A... bővebben
A kezdetek: A gyulai Dirty Slippers 2005-ben alakult. A szerencse hamar a fiúkra mosolygott, hiszen negyedik koncertjüket már a Supernem előtt, a kilencediket pedig a Petőfi Csarnokban adhatták. A srácok azóta felléptek a Supernem, Heaven Street Seven, 30Y, Jamie Winchester, Magna Cum Laude előadókkal. 2008-ban jelent meg első lemezük „Dirty Slippers” néven, melynek producere Takács Zoltán Jappán (Hs7) volt, s mely lemezmegjelenést egy 20 állomásos önálló magyar turné követett. 2009-ben a zenekar a GlaxoSmithKline gyógyszergyár méhnyakrákellenes kampányának reklámarca lett, s megjelent az Élned Kell című kislemez. Producere az a George Shilling volt Londonban, aki az Oasis, Blur, Mike Oldfield, Primal Scream zenekarokkal is dolgozott. Közel Hozzád: 2009 nyarán a zenekar az Egyesült Államokba kapott meghívást, egy clevelandi kiadónak (Standby Records) köszönhetően itt vették fel új lemezüket a, melyen az USA szerte elismert fiatal producer Johny Burke bábáskodott, a már említett George Shilling mellett. A lemez első kislemez dala a „Waiting for You” azonnal felkerült a vidéki rádiók slágerlistáira, ezzel országos népszerűséget hozva a zenekarnak. 2010 nyarán a srácok több neves magyar fesztiválon is felléptek, olyan legendás magyar előadók előtt, mint az EDDA vagy a Republic. Az utóbbinak annyira elnyerte a zenekar a tetszését, hogy a remekül sikerült közös fesztiválkoncert után három évig a Republic vendégzenekaraként is járták az országot, környező országokat, gyakran több tízezer ember előtt fellépve, emellett folyamatossá váltak a saját telt házas koncertek. 2010. szeptember 26-án az Élned kell videoklipet az MTV Hungary zenecsatorna kiemelt rotációban kezdte játszani, ugyanezen, napon a YouTube videó megosztó portálon mindössze 24 óra alatt több mint 1000-ren nézték meg. A banda második videoklipjét, a „Te vagy a Fény”-t, mely 8 hétig vezette az MTV Hungary slágerlistáját. A dalt a Magyar Televízió egyik műsora számára a zenekar különleges, szimfonikus verzióban is elkészítette. 2011 őszére érkezett meg az új videoklip, a „Hang vagy Jel”, mely 22 héten át a VIVA TV slágerlistáján szerepelt, s áttörést hozott a rádiókban is. A VIVA TV 2011-es év végi összesített Top 100-as listáján pedig az előkelő 95. helyet szerezte meg a Hang vagy jel, úgy, hogy „csak” október 24 óta látható a legnagyobb zenetévében. 2012. október 8-án megjelent Közel Hozzád nagylemez, melyet hazánk egyik legnagyobb független nagykiadója, a HungaroSound adott ki. A megjelenés hetében a MAHASZ albumeladási lista 18. helyén nyitott olyan előadókat megelőzve, mint Lady Gaga vagy Radics Gigi, s az óta tucatnyiszor szerepelt a slágerlistán, s elég volt ahhoz is, hogy az ezt követő turnéja a zenekarnak teltházzal záródjon. 2012 novemberében a fiúk, Paul McCartney és a U2 elő zenekarával, az ír The Coronas-szal turnéztak Európában, teltházas koncerteket adva Berlinben, Hamburgban és Budapesten. Múzsa: 2013 nyarán a zenekar megkezdte új nagylemezének munkálatait George Shilling sztár producerrel, aki a Közel Hozzád lemez után, immáron a második, „Múzsa” címre keresztelt anyagon is bábáskodik a fiatal négyes fölött. A lemez első rádiós dala, a „Minden lány múzsa akar lenni” az Mr2 Petőfi rádióban debütált, s az óta minden magyar, erdélyi és vajdasági rádióban hallható. Az idei év nyári turnéja meghozta a várva várt sikert. Több mint 25 nagy koncerten, minden alkalommal több ezer ember előtt lépett színpadra az együttes, ezzel együtt óriási sikereket elérve. Ez év októberében a román legenda, a Rezident Ex, meghívására Aradon és Temesváron teltház előtt játszott a banda. December 22-én megjelent a legújabb videoklip, a „Caroline”, melyet hatalmas várakozás övezett a rajongók részéről, ezt bizonyítja az a tény,hogy kevesebb,mint 24 óra alatt, több,mint 12.000-ren nézték meg a Vube.com videóportálon, valamint a környező országok zenecsatornái is műsorukra tűzték! 2013-ra a Dirty Slippers hazánk egyik legkeresettebb koncertzenekara lett. vissza
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i