Tesók
stílus: Mulatós
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 51814
dalok száma: 34
bio:
A Kezdet nem volt teljesen tudatos, eleinte zenénkkel csak a mi kis családunkat és barátainkat boldogítottuk, s meggyőződésünk volt, hogy ez így is marad.
Aztán Attila Honvédség utáni leszerelési bulija olyan jóra sikeredett, hogy a kedves közönség ismétlést kért, és még, és még… Ezek a bulik éreztették velünk, hogy sok gyakorlással és technikai felszerelésünk fejlesztésével a siker útján haladunk.
Pér éven belül azt hiszem büszkén kijelenthetjük, hogy mindenféle reklám nélkül bejártuk az országot.
Kisebb-nagyobb rendezvényekre, lakodalmakba hívtak bennünket, a Balaton parton is több szezont átmulattunk, akkor még VOYAGER néven.
A Budapest TV-n többször is szerepeltünk a „Házibuli Attilával” c. műsorban, saját dalokkal 2008. augusztusban részt vettünk a Lakodalmas Zenekarok Nemzetközi Fesztiválján, ahol 14 zenekar közül a MÁSODIK helyezést értük el.
Nyár közepén kezdtük első Nagylemezünk munkálatait saját stúdiónkban, melyet 2009. januárjában szerzői kiadásban jelentettünk meg „Rájöttem lányok” címmel.
Az albumon vadonatúj dalok, kizárólag csak saját szerzemények hallhatók. A címadó dal videoklipjét nyáron készítettük el.
Első nagylemezünk dalaival vállalunk 50 perces fellépéseket az ország egész területén.
2009. nyarától nem csak hazánkban, hanem határon túl is több rádió és televízió sugározza dalainkat.
Stúdiónkban jelenleg is folynak a munkálatok, hogy a lelkes közönségünk minél hamarabb élvezhesse és kézhez vehesse a szintén saját dalokból álló második lemezünket.
Melynek címadó dalából, „Megmutatom nektek” címmel 2009. novemberében videoklipet készítettünk.
2010. tavaszán meghívást kaptunk a PERTU PARTI című műsorba.
Az ott készült felvételeket, a Nóta Tv saját klipjeink mellett folyamatosan sugározza. vissza