Heilig Gábor
stílus: Pop-Rock
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 22580
dalok száma: 1
leírás:
bio:
1966-ban jelentek meg első dalai (Aki rózsát kap, Falba verem a fejem). Női fodrászként és maszkosként dolgozott. 1972 óta csak a zenével foglalkozik. Megalapította a Kerek perec együttest. 1975-ben az Apostol együttesben 1976 és 1979 között a Gemini együttesben játszott.
Később önálló előadóként, majd Ihász Gáborral dolgozott együtt(Te és én, Állj meg kislány).
1981-ben Eszményi Viktóriának írta a Vidéki lány vagyok című dalt, majd négy nagylemezt (Nekem Ő a legszebb, Veled és nélküled).
Feleségével, Eszményi Viktóriával több duettet is énekeltek, aminek témái a párkapcsolattól kezdve a családi képet is feldolgozták. Musicaljét (Császárok) bemutatta a Magyar Televízió.
Színházi és filmzenéket írt, dolgozik gyerekeknek(Három kívánság),a Rádiókabarénak. A 100 Folk Celsius együttes tagja, négy nagylemezt írt velük.
Forrás: Wikipédia vissza