Last Memory

stílus: Grunge, Modern Metal, Thrash

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 14674

dalok száma: 16

bio:

A zenekar ötlete 2008-ban fogalmazódott meg, viszont a megalapulás, már 2010 áprilisára tehető.  Az alapító tagok között Tarcsai Richárd (Riki - Szólógitár, Ének) Rádler Zoltán (Zoli - Ének) é... bővebben
A zenekar ötlete 2008-ban fogalmazódott meg, viszont a megalapulás, már 2010 áprilisára tehető.

 Az alapító tagok között Tarcsai Richárd (Riki - Szólógitár, Ének) Rádler Zoltán (Zoli - Ének) és Peszlen Jácint (Cinó - Gitár) szerepelt. Néhány hónap múlva Zoli bejelentette, hogy egyéb elfoglaltságai miatt kiszáll a bandából, így teljes posztja Rikire hárult át. (Ekkor elkészült az első hangfelvétel, amiről a mára már teljes létszámú együttes úgy döntött, csak egy dalt tesz hallhatóvá, ez a Világ végén c. dal volt, ennek szövegét még Zoli alkotta meg) Később csatlakozott a félkész zenekarhoz: Anklehyi Krisztián (Anti – Basszus gitár) és Tarcsai Ádám (Ádi - Dobok) 2010 augusztusában elkészült a 2. demó felvétel.
Sajnálatos módon a 3 dalból csak 2 hallható. Ez év szeptemberében már véget is ért az I. felállás.

 II. felállás: Ádi már az elején bejelentette, hogy csak addig lesz tagja a bandának, míg más lehetőség nem adódik. Később már nagyon kaotikus állapotok uralkodtak a zenekarban, mert Ádi egy másik együttesben játszott már akkor, mikor a The Beginning-et kisegítette (Bloody Roots zenekar).

2010 szeptemberében Markó József (Pusztai) nagy lelkesedéssel váltotta le őt. Ekkor indult be javarészt a dalok gyártása. 2011- májusában a zenekar közös megegyezés alapján leváltotta a The Beginning megnevezést a Last Memory névre.

Napjainkig ezen a néven fut az együttes. vissza
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i