Kertész Erika és az E.K.Avenue
stílus: Jazz
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 8496
dalok száma: 7
leírás:
bio:
A következő hat évben zenei általános iskolában zeneelméletet, zenetörténetet tanult, és második hangszereként folytatta a zongorát is. Szintén 9 évesen kezdett el énekelni a Budapesti Gyermekkórusban, pár évvel később pedig jelentkezett Botka Valéria és Csányi László Musical Stúdiójába. Mind a kórussal, mind a musical stúdióval sokat turnézott országszerte.
Gimnáziumi évei alatt zenei érdeklődése a musical műfajáról az elektronikus zene irányzatára váltott. Galaktik nevű együttesével számos dalt írtak és vettek fel. Időközben több produkcióban és lemezen vokálozott. Több magán-énektanárhoz is járt, itt tanulta meg élete első jazz sztenderdjét, az As time goes by-t. Ekkor kezdte el jobban érdekelni a jazz világa.
21 éves korában kezdett el magánórákra járni Magyarország egyik legjobb és legismertebb jazz-énekeséhez, Berki Tamáshoz. 2005-ben gitárt ragadott, és a Soulwhat! gitárosánál, Csongrádi Gábornál kezdett tanulni. 2006 márciusában találkozott Jay Myerson jazzgitárossal, akivel közös munkába kezdtek Horváth György nagybőgőssel kiegészülve. Az elején standard jazz-dalokat játszottak, majd mikor egy hirtelen ötlettől vezérelve átdolgozták Bill Withers Just the two of us című számát, egy teljesen úgy projekt indult útjára. Ez a stílus remekül illett Erika lágy, megnyugtató hangjához.
Erika projektjének a célja olyan –az utóbbi évtizedekben- íródott pop alapú slágerek jazz-es feldolgozása volt, melyek sokak számára ismerősen csengnek. 2006 Karácsonyán felénekelt még néhány feldolgozást, köztük George Michael Jesus to a child, Lisa Stansfield The real thing, és Peter Gabriel Solsbury Hill című számát. Eleinte csak néhány koncertje volt, de a lelkes közönség és az „új sztenderdek” váratlan sikere arra ösztönözték Erikát, hogy több és több koncertlehetőség után nézzen. Nem volt nehéz meggyőzni a klubtulajdonosokat, hogy a Kertész Erika Trió zenéje igényes hangzásával és modern dalválasztásaival igen sikeres lesz a közönség körében. Erika útja a kisebb, de annál hangulatosabb helyektől (Soho Café, Vera Jazz Café) a nagyobb klubokon át (Gödör Klub, Jam Pub) a New York Palace Szivar Bárjáig vezetett. Miután Jay 2007 nyarán visszaköltözött Angliába, Erika Somogyi Márton zongoristával kezdett együtt zenélni. 2008 februárjától a New York Caféban (New York Palace Boscolo Luxury Hotel) volt látható és hallható heti öt alkalommal, itt nagy rutinra és óriási repertoárra tett szert. Marcival nagyon sok koncertet játszottak duóban, és megalapították a Sealin' nevű formációt is Badics Márkkal kiegészülve. Ez a zenekar Seal dalok jazz-es átiratait játsza. Erika Időközben elkezdett saját zenét szerezni, egyedi stílusát először Best Newcomers nevű zenekarában tárta a közönség elé. 2009 áprilisában Rátonyi Róberttel, Szendőfi Péterrel és Frey Györggyel megalapították E.K.Avenue nevű zenekarukat. Eleinte jazz sztenderdeket és '80-'90-es évek feldolgozásait játszották, majd egyre több saját szerzemény került repertoárjukba. 2010 januárjában vették fel első lemezüket Little Girl címmel. A dalok Erika szerzeményei, melyeket a zenekar tagjai hangszereltek meg. A lemezen vendégként közreműködik Elek István, Schreck Ferenc és Magyar Ferenc.
Forrás: myspace vissza