Nehéz lenne néhány mondatban összefoglalni, miként bukkant fel, majd fonódott össze mindennapjaimmal a zene. 1990. május 18-án születtem Szegeden. Háromgyermekes család legifjabb sarjaként a muzsika bűvöletében cseperedtem, és felnőtteket meghazudtoló elszántsággal akartam énekelni. Mondhatni, szívesebben kommunikáltam volna a környezetemmel dalokat dudorászva, mintsem szavakkal, bár lehet, hogy ezt csak az elmúlt néhány év tapasztalatai mondatják velem.

 A zeneóvoda után a makói Bartók Béla Zeneművészeti Általános Iskolába, majd a Tömörkény István Gimnázium ének tagozatára jártam. Az éneklésből sosem volt elég, a feszített tempójú kóruspróbákról következő utam általában a Karolina Művészeti Iskolába vezetett, ahol Kerényi Tiborné (Ida néni) irányítása alatt sajátítottam el a klasszikus hangképzés technikai, majd művészi alapjait. Itt megszerzett tudásom pallérozásában immáron négy éve a kiváló és méltán híres operaénekes, Andrejcsik István nyújt segítséget. Ő ébresztett rá arra, hogy az énekművészet igen összetett és kemény műfaj, amely tökéletes ének- és beszédtechnikát követel, illetve határozott, rutinos színpadi kiállást, hiszen a jó énekes nemcsak a hangjával, hanem egész testével dolgozik. Nemcsak énekel, hanem elemez, átél és üzen minden egyes kiénekelt hanggal. Kitárja szívét és lelkét, lemeztelenítve önmagát.

 A zene ereje és szeretete a lényéből kell fakadjon. Ilyen művészt azonban nehéz találni. Számomra Andrea Bocelli ez a példakép. Példakép tehetségében, művészi kvalitásában, kitartásában, a zene iránt tanúsított tiszteletében. Az Il Divo együttes mellett még ő képviseli azt a stílust, amelyet én is egyre inkább a magaménak érzek, amely valahol ott lebeg a komoly- és a könnyűzene határmezsgyéjén. Bízom benne, hogy eziránt majd a saját korosztályom is egyre fogékonyabb lesz. Sem a magánéletben, sem a színpadon nem vagyok a szavak embere, szónokolni sem szeretek. Mindig olyan művet választok, amihez személyes kötődésem van, ami megmozgat bennem valamit, ami harmonizál lírai alkatommal és hangszínemmel. Számomra a zene az a portál, amelyen kifejezhetem a gondolataimat, a kételyeimet, az érzelmeimet, azt, aki és ami vagyok. Hiszen minden előadott dal egy újabb lehetőség a zene erejébe vetett hitnek és az éneklés szeretetének kifejezésére vissza