A hat hölgy alkotta Rokokó Rosé 2010 óta üde színfoltja a pécsi és a magyar könnyűzenei palettának.
bio:
A zenekar előzményei a legidősebb tagok középiskolás éveire nyúlnak vissza, amikor meg akarták mutatni fiú ismerőseiknek, hogy a lányok is tudnak zenélni. Persze az évek során a zenekar sokat változot...
bővebben
A zenekar előzményei a legidősebb tagok középiskolás éveire nyúlnak vissza, amikor meg akarták mutatni fiú ismerőseiknek, hogy a lányok is tudnak zenélni. Persze az évek során a zenekar sokat változott, formálódott, új nevet kapott, de a „csak csajok” koncepció megmaradt. 2010 decemberében készült el a csapat első, öt számot tartalmazó kislemeze, ami az oldalról ingyenesen letölthető. Azóta a zenekar számos nagyszabású pécsi és országos rendezvényen szerepelt. Például a Tavaszi Egyetemi Fesztiválon, a Pécsi Országos Színházi Találkozón, az EFOTT-on, a Művészetek Völgyében, és még sorolhatnánk. A zenéről annyi mondható el, hogy nem szeretne több lenni, mit ez a hat színes egyéniség együtt. A tagok személyes ízléséből, zenei hátteréből, élményeiből, pillanatnyi érzéseiből formálódik az, ami a Rokokó Rosé.
Csajkás Anna – ének
Szita Judit – hegedű
Balázs Eszter – billentyű, vokál
Csajkás Júlia – gitár, vokál
Bende Orsolya – basszusgitár
Papp Zsófia – dob vissza